Szeptember 12-én elfogták a rendőrök Krisztofert, azt a tizennégy éves hajdúhadházi fiút, aki emberölési kísérlet miatt került javítóintézetbe, majd tíz nappal ezelőtt megszökött onnan. A Debreceni Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja által körözött kamaszt a hajdúhadházi rendőrök Debrecenben fogták el, ezt követően előállították a rendőr-kapitányságra, majd visszaszállították az intézetbe – tudta meg a Magyar Hang.
Érdekesség, hogy Krisztofert emberölésért körözték, noha nem gyilkolt meg senkit. Ügyének tényállása így fest: 2022 novemberében az egyik délután három kiskorú fiú sétált hazafelé az iskolából Hajdúhadházon. Velük szemben érkezett biciklivel az akkor 12 és fél éves vádlott, aki odaszólt nekik és fenyegetőzni is kezdett megveréssel, megöléssel. A trió nem akart vitába keveredni, így továbbmentek, de az egyik kereszteződésben a vádlott ismét odament hozzájuk és az egyik fiút ököllel hasba verte. Szóváltás, majd dulakodás alakult ki közöttük, amelynek során a sértett is visszaütött, védekezett, majd a barátai felszólítására megfordult és mindhárman elindultak a lakásuk irányába. Ekkor a vádlott a nála lévő 40 milliméteres pengehosszúságú hegyes késsel kétszer közepes erővel hátba szúrta a sértettet. A társak észrevették, hogy a sértett vérzik, ezért őt gyorsan haza kísérték. A bal oldali szúrt sebzésben idegentest volt – a kés pengéje –, melyet az orvosok műtéti úton távolítottak el. A sértett sérülése nyolc napon belül gyógyult. Információink szerint hosszú évekre visszanyúló, adminisztratív okai vannak annak, hogy mindezek ellenére miért körözték mégis emberölésért.
Arról, hogy a 2010-ben született Krisztofer milyen körülmények között nőtt fel Hajdúhadházon, ebben a cikkben írtunk, az ügy társadalmi, szakpolitikai dimenzióiról, pedig – más témák mellett – két műsorunkban, a Hangosítunk podcastben és a Flaszterban is szót ejtettünk.
Elfogták Krisztofert, a késelő hajdúhadházi kamaszt
(Fotó: Gerd Altmann/Pixabay)