Cikkünk frissül!
Rekordközeli vízmennyiség érkezik majd az árvízzel a Szigetközbe, ahol már jelen van az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) több mint ötszáz szakembere – mondta az OVF szóvivője hétfő reggel az M1-en. Siklós Gabriella közölte, a legfrissebb előrejelzés szerint egyre biztosabb, hogy a Dunán nagyon nagy mennyiségű víz érkezik az országba. Hozzátette, az Országos Vízjelző Szolgálat szakemberei jelenleg úgy látják, hogy a 2013-as tetőzéseknél a Budapestig tartó szakaszon és a fővárosban átlagosan körülbelül 40 centiméterrel alacsonyabb lesz a vízállás.
Elmondta, mivel a Traun, az Enns és a Bécsi-medence vízgyűjtő területein még mindig esik az eső, ezeket az adatokat még pontosítani kell majd. Vízügyes szempontból a legkomolyabb helyzetre a Szigetközben és a Lajta mentén lehet számítani, hiszen – mint mondta – oda érkezik meg először Magyarországra az árhullám a Dunán. A szóvivő kijelentette, a Szigetközbe érkezett szakemberek mellett a tiszai vízügy munkatársai is készenlétben állnak, akik szükség szerint segíteni tudnak. Emellett folyamatosak az átvezénylések, azok a nyugat-dunántúli vízügyesek, akik 24 órával ezelőtt még a Rába és a Mura mentén védekeztek, már mennek át a Dunához segédkezni.
Hangsúlyozta, folyamatos a felkészülés az önkormányzatoknál is, ahol ott vannak a vízügyi műszaki irányítók, valamint velük együtt a katasztrófavédelmi szakemberek is. A Dunán mintegy ezer kilométeren állami védvonalak is vannak, ahol a vízügyesek szükség szerint elsősorban a katonák segítségét is igénybe tudják venni a munkáknál – tette hozzá. Siklós Gabriella kitért arra, hogy akik szeretnének részt venni az árvízi védekezésben, azok a polgármestereknél jelentkezhetnek; ők koordinálják azoknak az önállóan védekező településeknek a védekezését, ahol önkéntesek segítségére van szükség. E helységek listája elérhető az OVF közösségi oldalain.
Ülésezett az operatív törzs
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével hétfőn kora reggel a BM Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban ülést tartott az árvízvédelmi operatív törzs – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Meghallgatták a védekezésben érintett valamennyi állami szerv vezetőjének jelentését. A helyzetértékelést követően a vezetők meghatározták az azonnal végrehajtandó feladatokat, valamint jóváhagyták a következő napokra vonatkozó árvízi védekezési terveket. Orbán Viktor megállapította: a védekezéshez szükséges személyi, technikai és anyagi erőforrások rendelkezésre állnak – mondta Havasi Bertalan.
Orbán Viktor a Facebook-oldalára feltöltött videóban azt mondta, három veszélyes helyszín van: a Szigetköz, a Dunakanyar és Budapest. „A veszély mértéke nem nagyobb, mint 2013-ban volt, a feladat, amit meg kell oldanunk, az nem példátlan” – mondta. Hozzátette, figyelni kell arra, hogy „ne rutinból dolgozzunk”, mert a „tapasztalat hasznos, a rutin meg veszélyes”.
Szigetmonostornál, a gödi rév partfalat ezer tonna kővel erősítik meg a szakemberek – írta Vitályos Eszter kormányszóvivő Facebook-oldalán. A kormányszóvivő – aki Pest vármegye 3. számú, szentendrei központú országgyűlési egyéni választókerületének képviselője – reggel a Pest vármegyei védelmi bizottsági ülésén vett részt. A politikus a védelmi bizottsági ülést követően azt írta közösségi oldalán: a hétfői állás szerint a Duna Budapestnél 860 centiméteren tetőzhet. Hozzátette: 2013-ban 891 centiméter volt a legmagasabb vízállás. A választókerületünkben az egyik kritikus pont Szigetmonostornál, a gödi rév partfalnál található, amit ezer tonna kővel erősítenek meg a szakemberek – írta. Hozzátette: a 11-es számú főút mélyen fekvő szakaszaira a katasztrófavédelem segítségét kérte.
Mint megírtuk, Budapesten harmadfokúra emelkedett az árvízvédelmi készültség hétfőn 0 órától.