Hétfőn nulla óra óta harmadfokú az árvízvédekezési készültség minden budapesti Duna-szakaszon: a hét második felében érkezik az évtized legnagyobb árhulláma – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán.
Most hétvégén a vízügyi szakemberek számtalan, kívülről sokszor nem is látható védelmi intézkedést tettek meg, így kifolyókat és zsilipeket zártak le, felkészítették a víztermelő létesítményeket a biztonságos árvízi üzemre, kikötőpontokat építettek ki. A védekezést szolgáló, föld alatti felkészülés utolsó lépései ma történnek meg. Ma este nyolctól zárjuk le a budai és a pesti alsó rakpartot. Az ott parkoló autókkal, kérem, mindenki álljon el legkésőbb ma délután, mert estétől a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság elszállítja az alsó rakpartról az ott maradt járműveket. Az előrejelzések szerint kedden délelőtt éri el a Duna az alsó rakpartot – írta.
Egymillió homokzsák rendelkezésre állásáról gondoskodik a Fővárosi Csatornázási Művek a katasztrófavédelemmel és a védekezéshez igénybe vett alvállalkozókkal közösen; ebből hozzávetőlegesen 800 ezret a Margit-szigeten kell felhasználni. Annak érdekében, hogy a védekezés zavartalan legyen, kedd reggel 8 órától csak a védekezésben részt vevő járművek hajthatnak be a sziget védett övezetébe, illetve (egyelőre csak a sziget déli részén) a gyalogosforgalmat is korlátozni fogjuk. Magasabb vízállás esetén a Bem tér környékén a mellvédfalaknál átszivárgás jelentkezhet, ezek ellen szükség esetén homokzsákokkal védekezünk. A Nánási–Királyok útjára a mai naptól szállítják az agyagot a háttöltés kiépítéséhez, ezért a járművek forgalmát itt is korlátozni kell. A következő napokban egy négy kilométer hosszú, egy méter magas és négy méter széles háttöltés épül ki azért, hogy megtámassza a védvonalat – tette hozzá.
A közösségi közlekedést illetően már kedden korlátozni kell a rakparti villamosok forgalmát, ennek pontos időpontját a közlekedési és vízügyi szakemberek közösen határozzák meg. A menetrendi változásokról a BKK Infó ad aktuális tájékoztatást. Nyolc méteres vízszint esetén Batthyány téren is fokozott védekezési intézkedésekre van szükség, de ezt a mértéket előreláthatólag csak csütörtökön éri el a Duna. Azt is írta, hogy több árvízvédelmi szakaszon a 2013-as nagy árvíz után kiépített, új védelmi létesítmények most először vizsgáznak élesben, a szakemberek mindent megtesznek azért, hogy üzemszerű legyen azok működése.
A gyors vízszintemelkedés és a folyó erőteljes sodrása miatt fokozott óvatosságot kér mindenkitől, aki a Duna közelébe megy a következő napokban. Emellett megköszönte a védekezésben közreműködőknek, különösen a vízügyi szakembereknek és a közszolgáltató vállalatok munkatársainak az emberfeletti munkát, a budapestieknek pedig a megértést az árvíz miatti esetleges fennakadások miatt. „Vigyázzunk egymásra, vigyázzunk Budapestre” – kérte.