Orbán Viktor miniszterelnök elrendelte egy operatív törzs létrehozást az árvíz elleni védekezésre – mondta el az árvízi védekezésről tartott sajtótéjékoztatón hétfőn délelőtt Pintér Sándor belügyminiszter. A sajtótájékoztatót a Belügyminisztériumban tartották, abban a műveleti központban, ahonnan a Katasztrófavédelem az árvízi védekezést szervezi. Pintér Sándor azt mondta: elsősorban a Duna-menti és a Duna vízgyűjtő területéhez tartozó területek veszélyeztetettek.
Pintér Sándor belügyminiszter emlékeztetett: az árhullám a jelentős csapadékkal érkező Boris ciklon következtében alakult ki a térségben.
Az operatív törzs szakmai hátterét az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a szervezést-irányítást a Katasztrófavédelem biztosítja, a hivatásos állomány pedig a rendelkezésére álll ennek a két szervezetnek, és a védekezést végzi. Az operatív törzsben részt vesz a Magyar Honvédség, amely 12 ezer fővel és technikai eszközökkel áll rendelkezésre, ha kell, mentőhelikopterekkel is, mondta el Pintér Sándor. A büntetésvégrehajtás hivatásos állománya és egyes önként jelentkező elítéltek is készek arra, hogy részt vegyenek a védekezésben. A rendőrség a javak biztosításában, a rend fenntartásában, illetve a vízügyi rendőrség hajókkal a védekezésben is részt vesz. Az Országos Mentőszolgálat kiemelt szolgálatot biztosít az érintett területeken, és a területileg illetékes kórházak is felkészülnek vérellátással és műtőkapacitással, ezért az országos kórház-főigazgató felel.
Az önállóan védekező önkormányzatoktól védelmi bizottság létrehozását kérte a minisztérium, tőlük várják az értesítést arról, hogy a településnek milyen segítségre van szüksége a védekezéshez, ezt a segítséget Pintér Sándor elmondása szerint biztosítani fogja a Belügyminisztérium és az operatív törzs. Az önkormányzati védvonalakon az önkormányzatok szervezik a védekezést, az állami védvonalakon az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Pintér Sándor elmondta: önkénteseket is szívesen fogadnak, hogy hol hány önkéntesre van szükség, és hol jelentkezhetnek, és milyen munkára, az interneten fogják meghirdetni, ehhez a kormány biztosít majd felüleletet. A miniszter kérte ennek figyelembe vételét, mert ha sok önkéntes jelenik meg olyan helyszíneken, ahol erre éppen nincs szükség, az zavarokat okozhat.
A felkészültség a miniszter szerint elérte a száz százalékot, a felsorolt erőkkel elmondása szerint bármikor végre tudják hajtani a szükséges feladatokat. Pintér Sándor elmondása szerint mindez reményeik szerint elegendő lesz arra, hogy medrében tartsák a Dunát és mellékfolyóit. Ha a magas vízállás miatt nem sikerül mederben tartani a folyókat, akkor ideiglenes víztározók használatával próbálják elkerülni, hogy a víz elérje a lakóterületeket.
Pintér Sándor azt is elmondta: lemondta korábban tervezett külföldi útjait, külföldi feladatait Bolcsik Zoltán államtitkár veszi át. Az árvízi védekezés ideje alatt minden reggel kilenc órakor Rétvári Bence, a Belügyminisztérium miniszterhelyettese tart majd sajtótájékoztatót a védekezésről.
100-150 hivatásos katona teljesít szolgálatot az árvízvédelemben
Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója elmondta: a Boris ciklon elsősorban a Duna és a Lajta térségében idézett elő jelentős csapadékmennyiséget, a Rába és Mura térségében kevésbé. – A Lajtán egészen biztosan rekordszintű vagy rekordközeli árvizet kell levezetni – mondta Láng István. Ezért Mosonmagyaróvár fölött a két Lajta közötti mezőgazdasági területen kedden ideiglenes tározót nyitnak, 140 hektárnyi területen engedik ki a vizet annak érdekében, hogy a város terhelése csökkenthető legyen. Kérdésre válaszolva Láng István elmondta: a Duna nagy vízhozama túl nagy, és túl kevés a hely ahhoz, hogy tározókat létesítsenek.
A Duna szerdán a Szigetköznél, Nagybajcson csütörtök-pénteken Komárom és Esztergom térségében. Komáromban az árvízvédelmi védvonalak biztonságot jelentenek, ellenben Komárom alatt nyílt ártéri települések vannak, amelyek önállóan védekeznek, és amelyeknek az állam segítséget biztosít. A vízügyi szakszolgálat műszaki irányítókat biztosít a településeknek, hogy meg tudják határozni a védelmi feladatokat.
Szombat-vasárnap Budapesten tetőzhet a Duna. – A budapesti rakpartok lezárása nyilvánvalóan sokáig fog tartani – mondta a főigazgató. Az árhullám jövő hét végéig hagyja majd el Magyarországot. Mint Láng István elmondta: a Budapest alatt az árvízvédelmi védvonalak biztonságosabbak az országos átlagnál.
Góra Zoltán, a Katasztrófavédelem főigazgatója elmondta: az elmúlt napokban 28 településen biztosít összekötőt, és technikai eszközökkel, elsősorban homokzsákokkal és szakmai tanácsokkal segíti a településeket.
– Az elmúlt évek vízügyi fejlesztések segítik a védekezést. Több helyen van mobilgát, mint a 2013-as árvíz idején, védműveket is megerősítettek, így ez könnyíti a munkát az akkori nagy árvízhez képest – mondta Rétvári Bence, aki megköszönte az önkéntesek segítségét. Elsősorban Ausztriának van segítségre egyelőre az Európai Uniótól, Magyarországnak később lehet erre szüksége, de szívesen fogadnak minden segítséget, mondta el Rétvári Bence Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke felajánlására reagálva, aki segítséget ajánlott az árhullám által érintett érintett közép-és kelet-európai országoknak.
Jelenleg 100-150 hivatásos katona teljesít szolgálatot az árvízvédelemben, a Lajta térségében. A honvédekre elsősorban a védművek építésénél van szükség – derült ki a Magyar Hang kérdésére adott válaszból. A Magyar Honvédség árvízi védekezésre bevethető állománya 12 ezer fő.