Különös vita bontakozott ki a Downing Street 10-es házszámáért folytatott kampány során. Liz Truss, aki ma már miniszterelnök, még külügyminiszterként válaszolta azt egy nyilvános fórumon a közönség egyik tagjának kérdésére, hogy készen áll atomcsapást elrendelni, és szerinte egy miniszterelnöknek ez az egyik fontos kötelessége. A kijelentés felbőszült kritikusainak álláspontját Schiffer András foglalta legtömörebben össze, aki a harcias asszonyt emberiség elleni bűnök előkészítéséért Hágába, az Emberi Jogok Európai Bírósága elé citálta volna, mielőtt még hivatalba lép.
A miniszterelnök asszony álláspontjának védelmezői azzal érvelnek, hogy az atomfegyver bevetésének készsége, a habozás nélkül, azonnal intézett válasz doktrínája nem embertelenség, hanem épphogy a nukleáris holokauszt elkerülését szolgáló egyetlen helyes protokoll. Aki elsőként támad, az másodikként pusztul el – az elmúlt hetven évben ennek tudása védte meg az emberiséget az újabb totális háborútól a világ nagyhatalmai között. E logika szerint amikor egy atomhatalom első embere a kérlelhetetlenségét demonstrálja, a legalapvetőbb kötelességét teljesíti nem pusztán a saját népe, de az emberiség egésze iránt.
Mindkét álláspontban van igazság, mégis rémületes jelenség az, amikor egy lakossági fórumon az áfa csökkentéséről elterelődik a szó, és egy politikus csak úgy előadja, hogy ő készen áll megnyomni az atomgombot – ez ugyanis szociopátiás tempó, ha igazat mond, és árulás, ha hazudik. Ha Liz Truss őszintén válaszolt, az rémületes lelketlenségre vall, mert aki ennyire biztos abban, hogy el tudja pusztítani a világot és ki tudja irtani az emberiséget, azt semmilyen döntéshozatali pozícióba nem szabad engedni – aki képtelen felmérni a szavai súlyát, ugyan hogy volna képes meglátni bármelyik döntése mögött az emberi tényezőt: a neki kiszolgáltatott nyugdíjasok, közalkalmazottak, betegek vagy gyerekek sorsát? Liz Truss mondhatta volna azt, hogy az Egyesült Királyságnak van egy nagyon szigorú protokollja, amely mindenkit kötelez, aki a koronára felesküdött, de ő személy szerint nincs felkészülve egy ilyen helyzetre, és imádkozik, hogy soha ne szembesüljön ezzel a kihívással. Liz Truss akár ki is bújhatott volna a válaszadás alól, hisz politikusként nagy gyakorlata van abban, hogy szorult helyzetben a migránsokra terelje a szót, vagy mondjuk a baloldalra, amelynek képviselői lépten-nyomon klímahisztériát csapnak, és adóemelést terveznek.
Persze azt sem lehet kizárni, hogy egy jól sikerült médiahack zajlik a nyilvánosságban, a tory nőstényhéja pedig nem is mondott igazat, mindössze egy macsó westernhősnőnek akarta előadni magát – ez esetben Liz Truss áruló. Elárulója a demokráciának, a politikai nyilvánosságnak és a közéleti vitáknak – a magatartása persze ma már nem kivétel, hanem szabály. A politikusok a közvélemény-kutatások méréseinek megfelelően hajtogatják a személyiségüket, a politikájukat meg a színlelt értékvilágukat olyan origami-mesterművekké, amilyet a szent szükségszerűség épp megkíván. A Liz Truss iránti bizalmat illető kutatás talán azt jelezte, hogy a brit társadalom csak akkor fogad el egy nőt az egykori világbirodalom élén, ha abból olyan viszonyulást néz ki az emberi élet szentsége iránt, amilyet a 007-es ügynök tanúsít őfelsége titkosszolgálatában.
Megérkezett a kulturális és a politikai térbe a feminista mozgalom legfőbb csődje: a női macsó, aki a férfiak legalávalóbb tulajdonságait a nők legalávalóbb tulajdonságaival ötvözi. Liz Truss láthatóan nagyon akarja ezt a szerepet, hisz azt is megosztotta a nyilvánossággal, hogy nem más a példaképe, mint a Trónok harcának ikonikus hősnője, a mestergyilkos Arya Stark. Bevallom, hogy nekem imponál, ha egy közhatalmat gyakorló személy popkulturális utalásokkal identifikálja magát – de az azért aggaszt, hogy a brit kormányfő hősnője éppen Arya Stark, aki rettenetes tragédiákat elszenvedve sorsát a bosszúnak szánja, és önmagát tökéletes merénylővé képezi. Miért nem inkább Sansa Stark, Arya testvére a miniszterelnök asszony példaképe, aki még a húgánál is traumatizálóbb sorsot fut be, amelyből aztán bölcsességet, célszerűséget és ravaszságot merít? Sansa Stark legalább politikussá képezte magát, és nem nindzsává – nem lehet, hogy jobb azonosulási pont lenne egy miniszterelnöknőnek? Lehetne Liz Truss példaképe akár Erin Brockovich, aki környezetvédelmi ügyek képviselete során a világ nagy hatalmú részvénytársaságaival megküzdve a való életben és a mozivásznon egyaránt hősnővé vált.
Liz Truss példaképe azonban Arya Stark – és éppen azért, mert Arya Stark habozás nélkül rendelne el atomcsapást. Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy az erre vonatkozó társadalmi igény alaposan fel lett mérve, és az ezt kiszolgáló médiaszerep valamennyi megnyilatkozása patikamérlegen lett kiszámítva. Az a tény pedig, hogy az emberiség mára olyan lelki-érzelmi állapotba jutott, amelyben gyilkolni kész politikusokra kívánja bízni a sorsát, semmi jót nem ígér.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/38. számában jelent meg szeptember 16-án.
