Saját történelmünkből többször megtanultuk, hogy fenntarthatatlan minden felülről, kívülről ránk erőltetett társadalmi konstrukció. És mivel a NER-t ebbe a kategóriába sorolom, meggyőződésem, hogy jönnie kell egy, azt meghaladó, alulról és szervesen építkező, nemzeti konszenzust is értelmezni képes új társadalmi képződménynek. Ennek lehetséges irányát én abban látom, hogy létrejön, létrehozunk egy zöld társadalmi szerződésen alapuló kiegyezést önmagunkkal, egymással és minden más „élettársunkkal”.
A sokadik kétharmad után joggal merül fel a kérdés, mi jöhet még? És mi lesz utána, miért késik, miért nem látjuk, látják a választópolgárok a kínálkozó alternatívát? És valóban a választópolgárok hibája lenne, hogy nem látják szembe jönni a kínálkozó alternatívát? Már ha lenne alternatíva egyáltalán. Egy gondolatkísérlet a jövőnkről, arról, hogy miért a zöld ökoszociális politika segíthet bennünket átlépni a jelenlegi korlátokat.
Az elherdálás évei
Magyarország társadalmi és gazdasági életére az elmúlt években a pénzbőség nyomta rá a bélyeget. A betelepülő multinacionális cégek összeszerelő és szolgáltató egységei és az általuk biztosított munkahelyek, az Európai Unió támogatási pénzei hazánk történelmében is pártalan forrás és beruházás bőséget eredményeztek. Tudjuk, hogy a korrupció és az állami forrás(el)terelés révén a gazdasági kedvezményezettek, a NER-elit ebből tetemesen profitált, és még fog is, ha ez a vonal meg nem szakad. Illetve olyan páratlan beruházások valósultak meg, amelyek akár szimbolikusnak, akár feleslegesnek is minősülhetnek, de ezektől függetlenül akár maradandó érték is teremtődhetett (volna). És ezért legáltalánosabban mégiscsak a pazarlás és elherdálás éveiről beszélhetünk. Közben az EU a zöld átállásról beszél évek óta. Ebből Magyarországra alig csordult át valami.
Feléltük mindazt, amit vagy jobb lett volna tartalékolni, vagy jobb lett volna jövőorientáltan beruházni annak érdekében, hogy az előttünk álló kihívásokra jó és időbeli válaszokat tudjunk adni. De még így is nem ez a hiány a legdrámaibb, hanem az, hogy nem tudjuk, hogyan fogja megélni, átvészelni a magyar társadalom a legújabb válságokat, amelyek kiindulópontja nem a mi kis szűk környezetünk lesz, hanem távolból, de akár csak a közvetlen környezetünkből érkezik. Mert a mostaniak esetében is nyilvánvalóvá vált, hogy az elmúlt évtized során elveszítette a társadalom jelentős része az érzékenységét a külvilág valóságértelmezésével kapcsolatban.
Különös jelentősége van az ellenálló- és alkalmazkodóképességnek a klímaválság idején. Nem hiába, hogy a tudomány támogatásával országok, települések, kis és nagyobb közösségek, iparágak, társadalmi alrendszerek próbálnak átállni a karbonsemleges létre. Jól körülhatárolt célkitűzésekkel, ugyan vitatott céldátumokkal, de utat mutató nagy és globális változás előtt állunk. Mint minden nagy átrendeződés, komoly kihívást jelent az emberek, az emberiség számára. Korábbi tudások, korábbi életvitel gyakorlatok és formák válnak kétségessé, új képességekre és új tudásokra van szükség ilyenkor. Miközben nem akarunk mindent kidobni, egyáltalán nem. Sem a kulturális értékeinket, sem az önazonosságunkat megjelenítő szokásainkat, sem tárgyainkat, írott és íratlan kincseinket. A magyar állam ebben segítséget kell nyújtson, de ha nem teszi, a kis és nagyobb közösségek önszerveződő, önsegélyező alapon óriási erőfeszítés révén képesek lesznek, illetve kényszerülnek a változásra, változtatásra. Az életösztön a társadalmak szintjén is működik.
A változás szövetsége
A nagy transzformáció még előttünk van, mert a dekarbonizáció mindent átható forradalma csak most gyorsul fel. A következő évtizedek erről fognak szólni. Még az is lehet, hogy az oroszországi agresszió Ukrajnával szemben, az orosz fosszilis energiaforrásokról történő leválás csak felerősítheti ezt a globális folyamatot. Persze vannak, akik ezt vitatják, és úgy gondolják, hogy az orosz gáz és olaj piacot talál magának, ha nem Európában, akkor majd máshol. A magyar kormány is mintha ebbe az irányba orientálódna, miközben a világ meg másik irányba rohan. Változni készül, legfeljebb egy kicsit gyorsabban, amit zöld szemmel csak támogatni lehet.
De nemcsak a világ változik körülöttünk, mi is változunk. Egyesével, kis közösségekben, összekapaszkodva. Ma Magyarországon, minden reálpolitikai valóság ellenére. Mert az élet kitermeli, ahogy kitermelte közel fél évszázaddal ezelőtt is a változást. Ebben az országban, a szabadság iránt elköteleződött nemzetként, és még akkor is, ha ehhez a társadalmunk termékeny talaján kívül semmi sem volt adott. Érzek bizonyos párhuzamot ebben a tekintetben az előttünk álló zöld társadalmi fordulattal. Most is zajlik és jelen van a társadalomban, leginkább egyéni és kisközösségi szinten a változás igénye. És közben az Európai Unióban zajló folyamatok is rendkívül erősen hatnak ránk, hiszen annak részesei vagyunk.
Ennek a változásnak a kormányzása teljesen más képességeket igényel. Alulról szervesen építkezve lehet sikeres, mert csak így nyerhet új értelmet közös államiságunk, múltunk, kulturális tradícióink. Így kapunk választ jövőnkre vonatkozóan is. Mindenféle rákent és erőltetett máz nélkül lehetünk azok, akik vagyunk és akik lenni akarunk. Jóllétben, szabadságban és kölcsönös tiszteletben, erőszakmentesen, szeretetben, békében egymással és a bennünket körülvevő környezettel. Mivel a zöld identitás nem egy homogén skatulyát jelent, hiszen különbözőek vagyunk, de a zöld ötven árnyalatában alapvető kérdésekben mind egyet tudunk érteni. Így például az élet és emberi méltóság primátusában, a jövő generációja vonatkozásában érzett felelősség kérdésében, környezetünk és az élővilág védelmében, a szabad, semleges, kiszámítható és megbízható állam szükségességében, az erőszakmentesség hirdetésében és gyakorlásában, a társadalmi igazságosság igényében. Ezek így egyben, egy csokorban határozhatják meg az új nemzeti konszenzus alapját, a zöld társadalmi szövetség koordináta rendszerét.
Stabilitás, konszolidáció
Ma még velünk van ideig óráig egy mesterséges társadalmi konstrukció, amit a kommunikációs és digitális platformok és eszközök, illetve az ezeket működtető mechanizmusok segítettek felépíteni és tökélyre emelni. De ez nem a miénk, a sokadik „kétharmad” ellenére sem. Hogy magát stabilizálhassa a felülről vezérelt rendszer, a NER-nek csúfolt magyar államiságnak is érdekében állna ugyanakkor a konszolidáció. A helyzetbe hozott és ott tartott kedvezményezettek kiemelt érdeke lenne, hogy társadalmi pozíciójukat stabilizálhassák, hogy történelmi dimenzióban is maradandók lehessenek. De a kérdés ezzel kapcsolatban inkább úgy merül fel, lehet-e konszenzust, hosszabb távon is értelmezhető konszenzust kialakítani egy alapvetően felülről vezérelt és irányított társadalmi rendszerben. Lehet, hogy igen, de azt inkább hívjuk diktátumnak, behódolásnak, semmint közmegegyezésnek.
A társadalom békéje, stabilitása hosszabb távon is kívánatos lenne. A kiszámíthatóság, a megbízhatóság, a jogállamiság keretei és feltételei így válnak képessé keretezni, működtetni azt a rendet, ami egy alulról építkező közösség esetében megteremti a konszenzus társadalmi platformjait. Ezek egymásba és egymáshoz kapcsolódva tartják össze az országot, a nemzetet, aminek az európai integrációs környezet védő bástyát jelent az unióval szembeni oly sok kritika ellenére.
De létezik-e ilyen alulról táplálkozó társadalmi forrás ma Magyarországon? Akár a NER reálpolitikai valósága idején? Lehet-e egy újjáéledő Magyarország-képet megfesteni, ami nem a NER színkódjának használatával történik? Szerintem ez, ha nem is az egyetlen, de a legfontosabb kérdés a NER-évtized után.
A NER bezárta a magyarok világképét, nyitottságát a külvilágra. Elfogadtattak olyan tételeket, mint például, hogy Magyarország csak jó megállapodásokat kötött az orosz gáz szállításról és így nincs is az orosz gáz- és olajimportnak alternatívája. Még akkor sem, ha az oly véres. Ennél jobban már csak a Paks2 beruházás maradt meg a NER keretezésben az elmúlt egy évtized során mint az alternatíva nélküli alternatíva szuperlatívusza. Egy évtized alatt alig történt bármi is a megújuló energiatermelés területén, és ha nincsen európai zöld fordulat, kiemelt figyelem és támogatás, akkor a nullával lett volna egyenlő a hazai fejlesztés ezen a területen. Annak ellenére, hogy a ma kormányzó legnagyobb párt választási programja ebben a tekintetben nem kevés előremutató javaslatot, célkitűzést tartalmazott még 2010-ben. Lehet, hogy ez is közrejátszott az akkori hatalomváltásban, nemcsak a leköszönő koalícióval szembeni hitelvesztés? Akkor, amikor még demokratikus volt a választás is Magyarországon, és így is lehetett kétharmaddal választást nyerni.
A félperiférián
A választási ígéretek ellenére az elmúlt több mint egy évtized során látványosan gyorsult fel Magyarország lecsúszása a félperiféria valóságába. A munkalapú társadalommal nem az a baj, szeretném gyorsan leszögezni, hogy az emberek munkát kapnak, a munkából tisztességesen megélhetnek. Hanem a munka minőségével, az értékteremtő-képességgel kapcsolatban vannak fenntartások, illetve az ezzel járó szerkezeti problémákkal. Gyorsan két példa a való Magyarországról: vidéki településen élő kiváló mesterembernek nem éri meg a tanult szakmájában asztalosként, fémmegmunkálóként vállalkozni, mert többet kereshet egy nyugat-európai, magas minőséget képviselő gyár termékei forgalmazójaként. Tudásának, szakmaiságának elvesztése a fenntarthatóság és (ön)ellátóképesség szempontjából óriási veszteséget jelent. Pedig egy körkörös és fenntartható gazdaság számára elengedhetetlen a szaktudás megtartása, gyarapítása, valamint az ezt támogató gazdasági környezet megteremtése és fenntartása. Ennek érdekében kiemelt törődést, stratégiai támogatást kell nyújtson az állam. De nem teszi. A tömeges árutermelés, a felfokozott fogyasztói szokások táplálásával szemben sokkal értékesebb lenne az újrahasznosított, a megjavított, a helyben is kis szériában gyártott eszköz, tárgy, mint a távolból hozzánk szállított, kevés hozzáadott értéket képviselő tömegtermék, illetve ugyanúgy a jó minőséget megjelenítő, tartós és helyben előállított termék előállítása és kereskedelme is kívánatos lenne.
Egy másik hír rázta meg a napokban az ökológiára érzékeny emberek fülét, amikor kiderült, milyen kevés diák jelentkezett biológia és kémia tanárnak az egyetemekre 2022-ben. Pedig nemzetünk, közösségünk fennmaradása érdekében is óriási szükségünk van ilyen tudásban jártas tanáremberekre, kutatókra. Nemcsak a gyermekeknek, hanem minden korosztálynak. Ez a két példa megmutatja az ország társadalmi, gazdasági sorvadását, önzsugorodását. Rajtuk keresztül érthetjük meg, miért és hogyan veszíti el az önellátó- és válságálló-képességét a magyar társadalom. Ezért is van szükség paradigmaváltásra, a neoliberális gazdaságpolitika hátra hagyására, túlélésünk és az élet minőségéről szóló versenyképességünk érdekében. Ez utóbbi nem kell jelentsen mást, mint röviden, a népességmegtartó-képességünk megőrzését. Mindenki tudja ma már, nincs az a családi pénzügyi támogatási rendszer, ami maradásra bírja a fiatalt vagy akár a középkorú felnőttet. Az élettel, az otthonnal való megelégedettség ellenben erős köteléket jelent, amiről nem szabad semmilyen körülmények között lemondani, ha nem akarunk tovább lecsúszni.
A zöldek ernyő-politikája
A zöld politika nem lehet öncélú, nem lehet kirekesztő, korlátozó. Nem engedhető meg, hogy kompetenciáit szűk területen értékeljék. A 21. században nem pusztán csak környezetvédelmi minisztériumokra van már szükség a kormányzati munkában és munkamegosztásban, amit a zöldekre bízhatnak. (Budapesten még ez sem sikerül.) Stratégiai kérdésnek kellene minősüljön a zöld fordulat, és így a kormányzásban kiemelt politikai szerep kellene jusson az ezt képviselő, ebben együttműködni képes politikai erők számára. A zöld mozgalom maga is összetett és sokszínű közösség, nevezhetjük akár koalíciónak is. És pont ezért ez az a politikai erő az, amelyik leginkább képes ernyőként funkcionálni a nagy társadalmi és gazdasági transzformáció idején most, ebben században.
A zöld ernyő kinyitása azt a felismerést is jelenti, hogy nincsen több évtizedünk arra, hogy egyes csoportok egymásnak bizonygassák létezésük fontosságát a másikkal szemben. Nincsen zöld, zöldebb vagy legzöldebb, csak a zöld árnyalatai. Cselekednünk kell, ha közösen, ha külön, de ugyanazon célért, hogy jó minőségű, a jóllétet célul tűző életet élhessünk mi is, ahogy a következő generációk is. Mindenkit és bárkit el kell fogadni, aki a mi koordinátáink szerint képes és kész együttműködni. Akár a parlamenten belül is. De leginkább a parlamenten kívül, mert ott születik az új társadalmi koalíció. A zöld fordulatot nekünk itthon szorgalmazni, alakítani kell, illetve közben készülni az irányítás átvételére.
A szakpolitikákban kompetenciákat és alternatív megoldásokat kell ezért felmutatni. A közlekedéspolitika, a digitális társadalom, a vízgazdálkodás, az energiapolitika, a gazdaságpolitika, a külkapcsolatok, a mezőgazdaság és élelmiszertermelés, a fogyasztóvédelem, a kisvállalkozások támogatása területén, az oktatáspolitika, a szociális gondoskodás, a társadalmi igazságosság, az élet- és állatvédelem kérdésében, hogy csak egy párat említsek.
A társadalmi változások idején különösen fontos, hogy szülessenek társadalmi válaszok is. Hogy az igazságosság kérdése ne a változás következményeként merüljön fel, hanem a változással összhangban, annak támogatására szülessenek igazságos válaszok és megoldások. A zöld fordulat a legszélesebben kell társadalmi csoportokat bevonjon, hogy velük és nem ellenük valósulhasson meg. A társadalmi szolidaritás hiányában nem lesz a fordulat sikeres, nem lehetnek áldozatok.
Az átlátható és megbízható állam az egyik legnehezebb kérdés. A politikai realitások miatt elsősorban. A politikailag és gazdaságilag rabul ejtett Magyarország megreformálására nem lehet sem ellenzékben, sem az államon kívülről ebben határozottan előre lépni. Itt elsősorban két feladat kínálkozik: küzdeni a demokratikus jogállamiság helyreállításáért, természetesen a hazai és európai normáink és céljaink mentén. És felkészülni a korrekcióra, amikor kormányzati felelősség is adódik. Illetve cselekednünk kell az önkormányzatokban, a kis közösségekben, ahol a helyi ügyekben leglátványosabb és leghasznosabb döntéseket, változásokat érhetjük el. Egy dolog egyértelmű kell legyen, cselekednünk kell. Mert dolgunk van!
A szerző zöld politikus, az LMP volt társelnöke
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
