Megkezdődött a normálisak lázadása. Tíz évvel a fülkeforradalom után a normálisak kaptak egy tévécsatornát Orbán Viktortól, hogy végre menetoszlopba rendeződjenek, és elinduljanak megostromolni az államkincstárat. Ezt a lázadást persze nem úgy kell elképzelni, mint azt, ami a Bountyn zajlott. A falánk, agresszív, szétvarrt legénység meg az önkényeskedő, kegyetlen kapitány ezúttal is adott, de ezek a fiúk és lányok azt értik lázadás alatt, hogy a kapitány parancsára ragacsos, bár kétségtelenül nemzeti színű ürülékkel kenik össze a fedélzetet.
Érthetetlen, hogy a magukat Pesti Srácoknak nevező, jól fizetett szolgák miért pusztán lázadásnak nevezik vállalkozásukat? Hisz amit tesznek, minden tekintetben forradalmi csapás az elemi jó ízlés és 1956 mártírjainak emléke ellen. Vajon mi lesz a következő akciójuk? Lázadó technoparty revíziós slágerekre a 301-es parcellában? A kommunisták legalább előbb voltak ellenállók és partizánok, s csak azután lettek párttitkárok és az állam kegyeltjei – ezek a srácok azonban először is párttitkárokká és az állam kegyeltjeivé váltak, s csak ezután öltöztek be felülről és jobbról lázadó forradalmi élcsapatnak. Bár van, ami közös: a szajré a dugig tömött zsebekben figyel.
Mi ellen lázadnak a normálisak? A magyar kormány neoliberális gazdaságpolitikája ellen? A német multinacionális részvénytársaságok kiszolgálása ellen? Az ellen, hogy Orbán Viktor Vlagyimir Putyin cselédjének állt? Az ellen, hogy Mészáros Lőrinc és Tiborcz István spontán privatizálják a közvagyont? Dehogyis: a normálisak szerint mindez maga a normalitás. Esetleg a korszellem, a primitív, leegyszerűsítő, szélsőséges narratívák ellen lázadnak? Azt már nem: a lázadók a posztmodern kommunikációs tér szennyes posványában csak úgy lubickolnak. A normálisak kizárólag a kulturális baloldal diktátumai ellen lázadnak – csakhogy pár száz kilométerrel elvétették a bevetési zónát: Oroszországban és Törökországban, Lengyelországban és Magyarországon semmi értelme nincs lázadni ezek ellen. A Pesti Srácok igazán tanulhatnának ’56-os elődeik példájából, akik a bolsevista diktatúrát valahogy nem Nyugat-Európában akarták megdönteni – nem londoni emigrációban hajigáltak Molotov-koktélokat, nem Bécsben skandálták, hogy „Rákosit a Dunába, Nagy Imrét a kormányba”.
Kár lenne kétségbe vonni ugyanakkor, hogy a forma valóban újszerű. A szennyvízcsatorna tartalmáért felelős szerkesztők megfellebbezhetetlen szakértelemmel végtelenítették két Hír Tv-n hírhedté vált, igénytelen és belterjes köpködőshow, a Troll és a Keménymag című zendülési magazin élményét, s azt állítják, hogy ez televíziózás. Egyetlen műsoruk van, amelyet elneveztek, bedíszleteztek és benépesítettek tizenkétféleképpen. A Pesti Tv egy soha véget nem érő teleshopcsatorna, amelyen azonban nem váltogatja egymást az önmagát élező késkészlet, az áldozatmentes fittséget ígérő fogyasztópor és az univerzális szobafestő szett: a Pesti Tv műsorai egyetlen termékkel házalnak – azzal, hogy Orbán Viktor kutyájának lenni rock and roll.
Ezek a kaviárostálak, koktélospoharak és kokaincsíkok mellől lázadó tetkós szolgák még csak bélyeget sem gyűjtenek? Nem néznek filmeket? Nem érdeklődnek az irodalom, az űrkutatás, a számítástechnika, az autók vagy a horgászat iránt? Csak mert műsort eszük ágában nincs ezek bármelyikéről készíteni – kizárólag kultúrharcos agitáció kerül képernyőre. A hét százhatvannyolc órájában Orbánon és Gyurcsányon pörögnek, egyetlen állításuk sincs a világról, amelyet ne ebben a keretben értelmeznének. Miféle lelki, szellemi vagy nemi élete lehet azoknak, akik ennyire képtelenek a világot a maga sokszínűségében, összetettségében, ellentmondásoktól hemzsegő valóságában látni, mert pszichéjüket a Magyarországot mételyező két démon olyan intenzitással szállta meg, hogy azok mögött minden más elhomályosul? Vagy a fizetésük meg az ahhoz tartozó állampárti direktíva homályosít el mindent? A politika a kultúrából következik – még a legostobább komisszárok is értik, hogy a kultúra veteménye nélkül nem lehet a politikai termést betakarítani.
A Pesti Srácok azonban nem akarnak vetni. Csak aratnak, aratnak és aratnak – s észre sem veszik, hogy a tarlót aratják. A Pesti Srácok azt képzelik, hogy a monomániájuk, a tetoválásaik meg a csodafegyver gyanánt gyakorolt trágárságuk majd átszocializálja a magyar ifjúságot. A fiatalok majd tömött sorokban megtérnek Orbán Viktor lábához, hisz eddig is csak az volt a baj, hogy nem volt tévécsatorna, ahol éjjel-nappal fut ez az igénytelen teleshop, ahol a stúdióban terpeszkedő lakájok és pribékek önfeledten buzizhatnak, az apjának szolgaságot diktáló DJ Jeszy pedig végre megpróbálhatja megélni elmaradt pubertáskorát. Huth Gergely és Stefka István készen áll a magyar televíziózás eddigi legigénytelenebb és legüresebb koncepciójával visszaszoktatni a tévézésére a harminc alatti nemzedékeket – készen állnak megtenni azt, amit a Netflix és az HBO Go véghez vitt. Hisz Orbán Viktor elhitte, amikor pénzért kuncsorogtak nála, és ezzel hülyítették, úgyhogy működnie kell. Mégsem lehet, hogy az ország mindenható királya s annak hűséges udvartartása ne értse a világot, ne legyen legalább annyira innovatív és jövőbe látó, mint a Netflix meg az HBO hazátlan libernyákjai.
Orbán Viktor szerint fiatalos tévé kell a győzelemhez – a Pesti Srácok pedig szállítják, amit a gazda rendel. Nem lehet könnyű Orbán Viktornak lenni: ennyi tehetségtelen, bélpoklos, semmirekellő szolga uraként azt sem tudhatja, hogy épp lehúzzák-e, vagy tényleg annyira hülyék, hogy elhiszik: a fiatalos propagandatévé innovációja a You Tube kulturális közegében valaha is működni fog.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/39. számában jelent meg szeptember 25-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/39. számban? Itt megnézheti!
