Az már egy közhely, hogy Magyarország pornónagyhatalom. Kovács Kovi István munkássága, Gattyán György cégbirodalma, megszámlálhatatlan pornószínművész és pornós Oscar jelzi Szent István államának domináns helyét ebben a prostitúcióval finoman szólva is határos üzletágban. Bizonyára akad a vízilabdázáson meg a gyógyszergyártáson kívül is olyan terület, ahol a magyarok hasonlóan sikeresek – de sehol sem sikeresebbek, mint a pornózásban. Mi lehet ennek az oka?
A negyven éven át tartó államszocialista rendszer a „szocialista erkölcs” címén rengeteg szexuális energiát elfojtott, és rengeteg képmutatást fenntartott. Amikor aztán beköszöntött a vadkeleti plázakapitalizmus, a magyarok nyomban hulladékkonténerbe vetették a szocialista erkölcsöt meg az annak szellemében gyártott kultúrát, de csakhamar kiderült, hogy nincs náluk semmi, amit a helyére állítsanak. Ekkorra a magyar értelmiség már vagy megtört, vagy elk*rvult, vagy az elefántcsonttornyába vonult – a társadalom védtelen maradt. A magyarokat a kádári alku arra szocializálta, hogy a három forint hatvan fillérbe kerülő kenyérért, egy hétvégi házért meg egy ezerkétszázas Ladáért tegyék félre a méltóságukat – ezt a szégyenteljes létrontást aztán a harmadik köztársaság reggelén a „van az a pénz, amiért korpásodik” bölcsessége koronázta meg, s formált belőle sajátosan nyomorult, észak-balkáni rock and rollt.
Magyarország alsó ötöde ezalatt egyre csak nélkülözött, s mind a mai napig permanens szegénységben él – és leginkább a gyerekek. Ma a társadalom alsó harminc százaléka neveli az összes kiskorú felét, és százhuszonötezer gyerek él olyan háztartásban, ahol nem lakik foglalkoztatott. A nagyon rossz körülmények közt élő gyerekek aránya Magyarországon majdnem harminc százalék – ez az adat a hatszázalékos uniós átlaggal áll szemben. A legszegényebb sors a közhiedelemmel ellentétben nem az öregeké és nem a cigányoké, hanem a gyerekeké. Ez az élethelyzet aztán tömegesen löki a kitörésre, könnyű életre, egzotikus nyaralásra és könnyed koktélozásra vágyó fiatal magyarok tömegeit a pornóproducerek szereposztódíványaira. Aligha csak a legszegényebbeket, de a világszerte híres magyar panaszkultúra sajátja, hogy a felső nyolcvan százalék sem azt látja, hogy mennyivel jobban él, mint a gettólakók meg a putrilakók, hanem azt, hogy mennyivel rosszabbul, mint az osztrák meg a svájci villák nagypolgársága – márpedig kultúra nélkül, önsajnálatban úszva alacsony a méltóság árfolyama.
A nemzet veje, Tiborcz István a választás közeledtével maga is beszállt a pornóiparba. Akár egy hírneves producer, marbellai kastélyából Magyarországra látogatott, hogy pár PR-fotót lőjön magáról, amelyeken egy megözvegyült asszonnyal meg annak a három félárva gyerekével pózol. Hadd legyen nyilvános: a megmentő a család minden adósságát kifizette.
Hogy nem söpri el ezt a gyalázatot az elemi erejű felháborodás? Hogy gyártathatja Rogán Antal ezeket a fotókat kedvére és büntetlenül? Nem ez a pillanat az, amikor a magyar kisember zsebében már tényleg kinyílik a bicska? A milliárdos oligarcha a magyarok pénzéből jótékonykodik: megáll a luxusterepjárójával a ház udvarán, kiszáll a luxuscipőjében meg a kasmírkardigánjában, és előadja a szociálisan rendkívül érzékeny, nagyvonalú embert, s már megy is a magánrepülőgépével a spanyolországi építkezéseihez meg az elit iskolákba járó gyerekeihez haza Marbellára.
Tiborcz István egyetlen forintot nem bír felmutatni, amit ne azon az áron keresett volna, hogy Magyarországon gyerekek fáznak és éheznek. Minden magyar oligarcha vagyona mögött gyerekek tízezrei nyomorognak. Abban a percben, amikor Tiborcz István ezek egyikének segít, száz másiktól veszi el az elfogadható színvonalú oktatást és egészségügyi ellátást – s már szalad is a Blikk szerkesztőségébe azzal celebkedni, hogy ösztöndíjat ad Karcsikának, aki így egy nap talán majd fogorvos lesz, meg hogy kifizeti a kilencéves kis Kinga transzplantációját, aki így talán életben marad. Jelzem, hogy ha Tiborcz István nem lenne ennyire szégyentelenül gazdag a magyarok pénzéből, akkor nem kellene senkinek sem jótékonykodnia, mert Magyarországon az esély nem kiváltság lenne, hanem jog.
Nyomorpornó a méltóságos vérségi elit előadásában, éspedig egy olyan társadalom sérelmére, amelyiknek mindene megvolna ahhoz, hogy soha egyetlen tagjának se kelljen Tiborcz Istvánok és Mészáros Lőrincek szeszélyes nagyvonalúságára szorulnia. Mindene megvolna – csak méltósága nincs: a magyar társadalom megtört, és lábhoz szokott. Jobban örül az asztalról lehulló falatnak, jobban örül a gazdaszagú csizma közelségének, semhogy a sorsát a maga kezébe vegye. A kedves és szépséges, fiatal magyar lányokat rongyosra kefélik, s valamennyi lökéssel egyre csak ütik szét a pszichéjüket és törik meg az önérzetüket – egy társadalommal ugyanezt nem pornósok, hanem oligarchák teszik. A rossz hír pedig az, hogy nem különbek a magukat baloldalinak és szolidárisnak hazudó, szintén közvagyonból dőzsölő milliárdosok, a Gyurcsányok és az Ungárok sem. Gattyán György hozzájuk képest finom úriember.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/2. számában jelent meg, január 7-én.
