Sokáig vártam a II. kerületi időközi választás után, hogy legalább egy újságíró megkérdezze, hogyan sikerült lemosni a pályáról a Fideszt. Hiába. Míg az ellenzék által elvesztett önkormányzati időközik után folyamatosan kaptam a kérdéseket, hogy mik az okai és mik a tanulságai a vereségeknek – olyan választásoknál is, amikről pont annyit tudtam, mint egy átlag újságolvasó –, egy 61:36 arányú győzelem az én választókerületemben senkit nem késztetett arra, hogy kérdéseket szegezzen nekem. Sebaj, lehet válaszokat adni akkor is, ha nem kérdeznek – erről szól ez az írás
A nulladik fontos tanulság: a maradék szabad nyilvánosság, az ellenzéki közgondolkodás annyira önmarcangolóvá vált, annyira pesszimista, hogy a „vereségből is lehet tanulni” bölcsessége mellett elfelejti, hogy a vereségnél jobban csak a győzelemből tanulhatunk. Egyre gyakrabban fogalmazunk negatívan: hogyan lehet elkerülni a vereséget, hogyan nem fogjuk megismételni a hibákat, vagy éppen: kinek a felelőssége volt, hogy megint nem sikerült
Érdemes lenne megfordítani az ellenzékiek gondolkodását, a saját logikánkat, és azt keresni, hogyan fogjuk megszerezni a győzelmet, milyen jó gyakorlatokat érdemes átvenni más, sikeres kampányokból, és kinek, minek köszönhető a siker. Az elmúlt másfél évben kismilliószor elmondtam, leírtam: Buda utat mutat. És valóban: a politika tartalmi és technikai kérdéseit illetően is érdemes jobban megnézni a budai modellt, hiszen az eredmények igazolják, hogy működik.
2019-ben Örsi Gergely sokak meglepetésére nyert a II. kerületi polgármester-választáson, a csapata pedig tarolt az egyéni körzetekben. 2021-ben, az előválasztáson szintén nem papírforma-eredmény született: több mint kétharmados többség szavazott nekem bizalmat egy nagyobb párt ismertebb jelöltjével szemben. 2022 tavaszán, az országgyűlési választáson az összes ellenzéki körzet közül mi teljesítettük leginkább felül a várakozásokat (a taktikaiszavazas.hu modellje szerint); most októberben, az időközi önkormányzati választáson pedig Őrsi Gergely polgármester jelöltje, Nagy Eszter (és a mögötte álló budai csapat) elképesztő arányú győzelmet aratott a Fidesz jelöltje fölött. Erre a sorozatra már nehéz lenne azt mondani, hogy a vakszerencse műve.
Ne értsetek félre, mi is pontosan tudjuk, hogy Buda abszolút értelemben szerencsés helyzetben van: itt az átlagosnál többen vannak beoltva a propaganda agymosása ellen, de még ehhez képest is meglepően jó eredményeket sikerül szállítani, ebből pedig érdemes levonni néhány, általánosan is érvényes tanulságot; ha úgy tetszik, megadni a sikerhez vezető budai út leírását.
1. Folyamatos munka, látható teljesítmény
A választást jó esetben nem a kampánnyal kell megnyerni, hacsak nem a „választás másnapján kezdődik a következő kampány” ősi politikai bölcsességéből indulunk ki. A nagy győzelmeket nagy munka előzi meg, ami nem hetekben-hónapban, hanem években mérhető. A kampányban nagyon nehéz legyőzni a végtelen erőforrás fölött rendelkező, katonásan fegyelmezett, hozzáértő és gátlástalan Fidesz-gépezetet; a bevonásra építő, mozgalmi kampány mellett a szisztematikus építkezéssel lehet ellensúlyozni az állampárt előnyét.
A láthatatlan képviselőkre és a stratégia nélkül sodródó polgármesterekre nem vár fényes jövő, ahogy a politikai primadonnák és a random ripacsok sem jutnak messzire hosszabb távon.
2. Összefogás helyett egység és közösség
Pártok egymás mellé pakolásából nem lesz erő. A közös érdek helyett különböző pártlogikákat követő szereplők szétfeszítenek egy kampányt (ahogy láttuk ezt idén tavasszal is).
Nem kell egybeolvadni, nem kell feladni az identitást, de kell közösséget építeni és egységet teremteni: egységes stratégiát követő egységes cselekvést. Budán nemcsak a színes, de már régebb óta közös ernyő alatt mozgó önkormányzati csapatban, hanem a kulturált, sőt nemes versengést hozó előválasztás után az országgyűlési kampánycsapatokkal is meg lehetett építeni a közös platformot, nem hagyva beszivárogni a gyanakvás és betartás országos szinten jól látható gyakorlatait.
A sokszínűség adottság, amit nem lehet, de nem is érdemes felszámolni. Azok a kampányok, amelyek az egységet egypárti egységként próbálták felmutatni, az elmúlt hónapokban egytől egyig csúfosan megbuktak: nemcsak a többi párt aktivistáit, de részben a szavazóit is sikerrel távol tartották. Tanulság: a kihelyezett pártelnökségi ülés kevesebbet ér, mint a közös, összellenzéki fellépés.
3. Leadership és alázat
Eltérő mechanizmusok is – az egyik fronton a természetesen kiválasztódás, a másikon egy jól sikerült előválasztás – kitermelhetik azokat a politikai vezetőket, akiknek megvan a megfelelő legitimitásuk, támogatottságuk. Ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy a politikai energiák ne a folyamatos pozícióharcokra menjenek el (ahogy sok más színtéren), hanem a valódi feladatra fókuszáljanak. A vezetők felelőssége viszont, hogy ne éljenek vissza a helyzetükkel: az ügy iránti alázat, az együttműködési készség, a demokratikus, bevonásra építő vezetés a minimumfeltételei egy sokszínű csapat közös sikerének. Az önhittség és a belőle táplálkozó politikusi gőg viszont előbb vagy utóbb végzetes hibákat eredményez.
4. Értékek és programok
Egy politikusnál nem megspórolható a határozott világnézeti meggyőződés – de az a képesség sem, hogy ezt összhangba hozza a helyi választói közösség domináns értékválasztásaival. Én sosem rejtettem véka alá zöld-baloldali értékvilágomat, és – bár ő nem szeret ideológiai terminusokban fogalmazni – megkockáztatom, hogy Őrsi Gergely sem áll távol ettől a világképtől. Ezt a megközelítést házasítva azzal a tájékozott és felelős polgári mentalitással, ami itt nagyon sok választó sajátja, már nagyjából látszik, hogy miként lehet gyakorlati problémákon keresztül megjeleníteni a szolidaritás és fenntarthatóság értékeit.
Ráadásul a helyi ügyek, az önkormányzati közpolitikák nagyon sok esetben nem is kapcsolhatóak egyértelműen egyik vagy másik gondolkodási kerethez: itt egyszerűen az odafordulás, az odafigyelés, a bevonás, az ember- és megoldásközpontú problémakezelés „politikája” az, ami működik – és ebben is kiemelkedően teljesít Buda önkormányzati csapata. Mindezt egyszerre kell megvalósítani a folyamatos működésben, és stratégiai fegyelmezettséggel megjeleníteni a kampányokban – ennek éveken átívelő következetessége ad egyben hitelességet is.
5. Önazonosság és hitelesség
Akármilyen jó lehet egy stratégia a tervezőasztalon, ha a megvalósítóit önellentmondásba, szerepzavarba, élethazugságba kényszeríti, akkor – különösen a kiélezett helyzetekben – kártyavárként omolhat össze. (Lásd a legpregnánsabb példaként szerencsétlen Szájer József esetét.)
Meg kell fordítani és ki kell terjeszteni az eredetileg Iulius Caesartól származó mondást („nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani”): nem elég hitelesnek látszani, annak is kell lenni. Ez nemcsak a lelki békénk fenntartásához nélkülözhetetlen, de teflonbevonatot ad a váltói percepciókat átírni próbáló lejárató kampányok ellen is. Így vált Budán köznevetség tárgyává az ellenem indított „luxusvillaügy”, és így pereg le minden alaptalan támadás Őrsi Gergelyről is, pedig a helyi Fidesz azért itt is buzgón próbálkozik.
Sokan és joggal hiányolják az ellenzéki politika megújulási képességét. Ennek egyik elengedhetetlen feltétele az őszinte önreflexió, a másik a tanulás, fejlődés, változás szándéka és lehetősége. Az utóbbihoz az is kell, hogy legyen honnan tanulni, legyen miből meríteni, inspirálódni – és egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy a budai út, a budai modell érdemes a figyelemre.
A szerző Budapest 04. választókerület (Buda) országgyűlési képviselője
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/43. számában jelent meg október 21-én.
