A Puskás Aréna lesz a helyszín, döntött az UEFA.
MA
Kiderült, hogy a kárt nem lehet helyrehozni, a tárca ennek ellenére a kompromittálódott hálózatot használja.
A köztársasági elnök a több mint félórás találkozón biztosította az alkotmányjogászt arról, hogy emberileg mellette áll.
Alakul az EP-listavezetői vita mezőnye az állami tévén, amely már a meghívóban jókorát csúsztatott.
Izrael szerint a lépés azt üzeni a palesztinoknak és a világnak, hogy a terrorizmus kifizetődő.
A tévévitára hívott pártok képviselőit pedig arra kérte, hogy csatlakozzanak a Tisza Párt felhívásához.
Vitézy Dávid szerint a rombolás újabb szintje ez, amire nehéz épeszű magyarázatot találni.
A Berlinből és a Stuttgartból Budapestre tartó járatoknak kellett máshol landolniuk.
A volt államtitkár korábban arra panaszkodott, hogy családtagjai autóit lefoglalták.
A megadott témáknál mást írtak, mint ami a hivatkozott Eurobarometer-felmérésben szerepel.
Egy a Hamász tavalyi terrortámadásával kapcsolatos konferencián szólalt fel.
A politikus bírálta, hogy mindössze 8 perc jut a listavezetőknek.