
Mintha egy másik országban élnénk: a hírekben egyetlen szót sem ejtenek többé a migránsokról, mintha soha nem lettek volna itt – mondta lapunknak Marina, pedig néhány héttel ezelőtt több menekültet is látott Minszk központjában, azóta viszont sehol nem találkozni velük. A belarusz egyetemista lány szerint ma már minden állami hírcsatornán a február 27-én tartandó népszavazásról beszélnek, amelyen a belaruszok az alkotmány módosításáról dönthetnek. Azt viszont senki nem érti, hogyan tudták ilyen gyorsan eltüntetni Minszkből a migránsokat, akik nemrég még nyugat felé akarták elhagyni az országot.
A belarusz migrációs válság tavaly nyáron kezdődött, miután Aljakszandr Lukasenka úgy döntött, hogy megkönnyíti a Közel-Keletről érkező bevándorlóknak az országba való beutazást, hogy őket a lengyel határhoz szállítva nyomást gyakoroljon azokra az államokra, amelyek szankciókkal sújtották a belarusz rezsimet. Hogy egyszerűbbé tegye átmeneti vendégei számára az utazást, még az állami turisztikai ügynökségek is besegítettek, majd miután a szír, iraki, kurd, afgán és kongói migránsok megérkeztek a minszki reptérre, az ország nyugati határára szállították a menekülteket. A migrációs nyomás októberben érte el eddigi tetőfokát, amikor mintegy 17,5 ezer határáttörési kísérlet történt. A lengyel határ mentén óriási volt a felfordulás, sőt a hideg időjárás miatt többen megfagytak a határsávban. Az uniós problémává terebélyesedő konfliktust aztán múlt év végén sikerült orvosolni, mi után Lukasenka megegyezett Angela Merkel akkori ügyvezető német kancellárral arról, hogy belarusz tisztségviselők tárgyaljanak az Európai Unióval a lengyel határon kialakult migránsválság megoldásáról.
• Mi a helyzet most Minszkben és a lengyel határon?
• Mit szólnak a belaruszok az épülő lengyel falhoz?
A teljes cikket a Magyar Hang február 4-én megjelent, 2022/6. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!