Együtt él az emberrel – Gondolatok a natúr és technológiai borokról

Kétféle nőt ismerek: akivel már voltam, és akivel még nem – futottam már bele párszor, hogy valamiről annyira szeretnénk beszélni, hogy nyilvánvaló marginális számértéke vagy szerepe dacára viszonyítási alappá emeljük, és minden mást annak relációjában értékelünk. Ebből születnek a „kétféle embert ismerek” című, zengzetes, semmitmondó lózungok. Az ilyenek meg nemilyenek.

Mikor legutóbb natúr borokról olvastam, ott láttam leírva: a natúr borok sokkal érzékenyebbek nemnatúr társaiknál. Aj-jaj, megint egy szemantikai „gombhoz a kabátot”. A világ összes többi alkoholos szőlőitaláról annyi hát az állítás, miszerint nemnatúr. Ez a más kérdésekben hipokrita, esetünkben inkább tanácstalan szószövés idegen a dolgokról tisztán és érthetően beszélni akarók számára. Egy kategória leírása nem állhat egy másik kategóriától való puszta megkülönböztetésből. Sőt: a korábban tudottnak vélt is hirtelen új fénytörésbe kerül, megváltozik, értelmét veszti. Az nem állítás ugyanis, hogy valami nem valami. (A differenciálásra tett másik kísérlet a „natúr borok” és „technológiai borok” felosztásban írja le a jelenséget, amivel szintén van némi gondom). Hiszen semmit nem mond el rólam, hogy egy nem észak-amerikai, nembuddhista, nemvegán és – mondjuk – nembelsőépítész nemnő vagyok. De mi is vagyok akkor – és mi az a natúr meg nemnatúr bor?