Bércre hág és völgybe száll, bú s kétség mellette

Akadt olyan ismerősöm, aki bizakodását fejezte ki a hegymászásügyben lefolytatott vitával kapcsolatban. Suhajda Szilárd indult serpák és oxigénpalack nélkül megmászni a Mount Everestet, ám vissza már nem térhetett. Tragikus halála nyomán pedig – ahogy az Erőss Zsolt esetében is történt – rögtön megindult a vita az extrém hegymászásról, illetve személyes felelősségünkről. Ismerőseim között volt, aki örült ennek a vitának. Arra jutva, hogy most végre kibeszélünk olyan komoly, fontos kérdéseket, amelyeket máskor egyébként nem szoktunk. Megvitatjuk, ki mit gondol hősiességről és határaink feszegetéséről, felelősségvállalásról és lemondásról. Bárcsak ennyire szép és előremutató lett volna az egész!

Akadtak persze mérsékelt hangok, örömmel olvastam egy-két számomra fontos ember sorait, értékelését. De mindegyikükre inkább volt jellemző, hogy a közösségi vitát jellemezték, nem pedig Suhajda Szilárd személyiségét, döntéseit. A hegymászót elítélő, de az őt mennybe menesztő véleményeket eközben egyre fáradtabban követtem. Nem hiszem ugyanis, hogy a köznek kellene ítélnie olyan dolgokban, amelyek leginkább a családtagokra, barátokra és közeli ismerősökre tartoznak. Jogosnak tűnhet persze a felvetés, hogy ha sikerül a küldetés, akkor mindenki ünnepelte volna az eredményt. Meglehet, bár szerintem az ilyen eredményes csúcstámadások azért nem szoktak olyan széles körű üdvrivalgást kiváltani. Elismerik sokan, de nem annyira, mint mondjuk egy olimpiai csúcsot, kimagasló futballeredményt. És akkor is a teljesítményt dicsérjük, nem pedig a hegymászó morális dicséretét zengjük. 

• Mi mindent (nem) tekinthetünk teljesítménynek? Mitől az valami?
• Mennyi mindennel kockáztathatunk valójában?
• Mi az, amit érdemes mondani Suhajda Szilárd tragikus halálesete kapcsán?

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap június 9-én megjelent, 2023/23. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!