A rendőrség szerint Lánczi Tamás nem uszított Bayer Zsolt műsorában
Lánczi Tamás (Fotó: MTI/Veres Nándor)

Elutasította a rendőrség azt a feljelentést, amit Polt Péter legfőbb ügyész továbbított a hatóságnak azután, hogy Vadai Ágnes, a DK alelnöke írásbeli kérdéssel fordult hozzá a Hír TV-n futó Bayer-show egyik adása miatt. Ebben a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke és a műsor házigazdája, Bayer Zsolt beszélgettek a liberálisokról, és elhangzottak benne olyanok, hogy a nyugati liberálisok nagyon agresszív, nagyon durva nyomulása megpróbálja „felmorzsolni a nemzeti szuverenitást, zárójelbe teszi a szavazói akaratot, lényegében degradálja a demokratikus procedúrát”, „megkérdőjelezi, lefojtja a népakaratot.”

Vadai Ágnes azzal a kérdéssel fordult Polthoz, „Meddig gyalázhatja nyilvánosan a neki nem tetsző politikai beállítottságú magyar állampolgárokat az a Lánczi Tamás, aki az adófizetők pénzéből fenntartott Szuverenitásvédelmi Hivatalnak nevezett állami förmedvényt vezeti?”, és felvetette, hogy a fentiek akár a közösség elleni uszításra is alkalmasak lehettek. A Telex megtudta Vadai Ágnestől, hogy a rendőrség elutasította a feljelentést.

A döntésről a rendőrség azt írta, hogy „a bűncselekmény elkövetési magatartása a gyűlöletre uszítás. A gyűlölet fogalma tekintetében megállapítható, hogy az az egyik legszélsőségesebb, nagyfokú ellenséges indulat. Az uszítás pedig fogalmilag egy olyan tudat-, és érzelemalkotó ráhatás más személyekre, amely tevékenységben meghatározóvá válik a támadásra irányuló mozgósítás”, amelyet azonban Bayerék beszélgetéséből nem lehet levonni.

„A feljelentett sajtóhír és közzétett interjú kapcsán megállapítható, hogy a műsorvezető Bayer Zsolt, valamint riportalanya, Lánczi Tamás a liberális értékrend" kapcsán társadalmi és politikai meggyőződésük szerinti bírálatot, helytelenítést fogalmaznak meg, azonban objektíve nem alkalmasak olyan szélsőséges érzelmek, indulatok felkeltésére, amelyek a csoport tagjai elleni szélsőséges aktivitást, illetve végső soron erőszakos cselekvést váltsanak ki" – írták. A hatóság megítélése szerint Bayer és Lánczi magatartása büntetőjogi értelemben sem kihívóan közösségellenesnek, sem riadalomkeltőnek nem nevezhető, „kijelentéseik a szólásszabadság és szabad véleménynyilvánítás alkotmányosan igazolható mértékét nem haladták meg.”