Az Oxford University Press szerint az idei év szava a brain rot, vagyis: az agyrohadás. Ez a kifejezés a közösségi média tartalmainak korlátlan és értelmetlen fogyasztására utal – számolt be a The Guardian.
A kifejezés definíciója az Oxford értelmező szótára szerint a következő: „Egy személy mentális vagy szellemi állapotának feltételezett romlása, különösképpen a közönségesnek vagy kihívást nem jelentőnek tekintett (elsősorban internetes) tartalmak túlfogyasztásának következtében”.
A kifejezés emellett használható valamire, ami látszólag ehhez a romláshoz hozzájárulhat.
Az év szavát az Oxfordi Egyetem kutatói többek között a 37 ezer leadott szavazat figyelembevételével állapították meg. A kifejezés 2024-ben lett felkapott, de már 1854-ben szerepelt David Thoreau amerikai író Walden című könyvében, ez az első feljegyzett említése a szónak. Casper Grathwohl, az Oxford Languages igazgatója elmondta, hogy a brain rot a virtuális élet érzékelt veszélyeire utal, azt pedig lenyűgözőnek nevezte, hogy a szó elsősorban a Z és az alfa generációk körében terjedt el, miközben éppen a főképp általuk előállított digitális tartalmakra utal.