Csaló szülésznők
Baba. Képünk csak illusztráció (Fotó: Pixabay)

Eljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya egy fővárosi kórház öt szülésznőjével szemben – írta a police.hu.

A nyomozás adatai szerint a dolgozók alkalmanként 50 ezer és 200 ezer forint közötti összegeket kértek a levezetett szülésekért a kismamáktól, illetve azok családtagjaitól. Annak érdekében, hogy a bűncselekményeket leplezzék, egyéni vállalkozói jogviszonyt létesítettek, és hivatalosan szülésre felkészítő konzultációt tartottak. Ezekért 15 ezer és 30 ezer forint közötti összeget számláztak.

Az őket előzetes konzultációra felkérő kismamák szüléseinek levezetésében akkor is részt vettek, ha az nem az ő munkaidejükre esett.

A hálapénzt számláikra utaltatták, közleményként konzultációt, tanácsadást vagy szülésfelkészítést kellett feltüntetni, az összeg azonban a konzultációs díj többszöröse volt. Az eljárás azt állapította meg, hogy az öt nő összesen 113 rendbeli bűncselekményt követett el, a valótlan tartalmú számlák pedig összesen 8,4 millió forintra rúgtak.

A hatóság intézkedett a jogtalanul megszerzett összegek lefoglalásáról a gyanúsítottak számláiról.