Amikor a vírus egyre csak erősebb lesz

Bár éppen a koronavírus-járvány (meglepően) meredeken felfelé ívelő negyedik hullámát éljük, még nem tudhatjuk, hogy végül mekkora kárt fog okozni a pandémiának ez a fázisa. Sokan úgy hitték, hogy az egymást követő járványhullámok automatikusan egyre gyengébbek lesznek, de az első három esetén pont fordított volt a változás. Persze erre nagyban hatnak az intézkedések, de befolyásolhatja a vírus megváltozása is. Az utóbbi történt az 1918-as spanyolnáthajárvány idején is (amelynek második hulláma sokkal erőteljesebb volt és több áldozatot szedett, mint az első), amint most, az évszázados tüdőszövetminták újraelemzéséből kiderült.

Ezerkilencszáztizennyolcban, az első világháború végén, Németországban, hasonlóan a világ minden más tájához, még a háborúnál is sokkal több áldozatot szedett a H1N1 influenza, vagyis a spanyolnátha. Ekkor lehelte ki a lelkét három tizenéves fiatal, akiknek tüdeje – a covidáldozatok millióihoz hasonlóan – rohamosan veszített erejéből, végül pedig már képtelen volt oxigénnel ellátni a szervezetüket. Ugyanígy járt a világon legkevesebb 50 millió (de egyes becslések szerint akár 100 millió, hiszen a világháborús cenzúra miatt nem adtak közre megbízható statisztikákat) sorstársuk is. A három német tinédzser története azonban nem fejeződött be abban a szükségkórházban, ahol elhunytak. Az őket boncoló patológusok ugyanis, különös előrelátásról téve tanúbizonyságot, tartósították a tüdőszöveteiket, hogy a jövő tudósai vizsgálhassák azokat.

A berlini Robert Koch Intézet virológusaink sikerült az 1918-ban konzervált tüdőszövetekből izolálni az influenzavírus RNS örökítőanyagát, és megszekvenálták azt. Ebből derült ki, hogy az 1918. őszi járványhullám elsősorban azért szedett sokkal több áldozatot, mint az első, tavaszi hullám, mert a vírus úgy mutálódott, hogy hatékonyabban tudja fertőzni az embert.

• Hol találtak rá a százéves tüdőmintákra?
• Hogyan sikerült belőlük vírus-örökítőanyagot kivonni?
• Miért tették el ezeket a mintákat annak idején?