Az állam nem vesz tudomást a láthatatlan tömegekről, vagyis azokról, akik életkörülményeik és társadalmi helyzetük miatt képtelenek önerőből eljutni a munka világába, vagy gyermekeiket iskolázni. Vannak ugyanakkor látványos gesztusok a középosztály felé, amely 33 évvel a rendszerváltás után is rászorul a segítségre.
Tavaly ősszel nagyobb mértékű tiltakozáshullámot váltott ki a szociális törvény módosítása, ezen belül is a jogszabály preambuluma, amely rögzíti: az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős, segítséget pedig első körben – anyagi lehetősége és személyes képesség arányában – a hozzátartozók kötelesek nyújtani. A családot a felelősségi sorban a települési önkormányzat, legvégül az állam követi, amely együttműködik a szociális ellátást nyújtó civil és egyházi szervezetekkel. A taxatív felsorolás nem jelent érdemi szintű változást a 2010 óta regnáló Orbán-kormányok már ismert szemléletéhez képest, azaz nem jelenthető ki, hogy az állam e jogszabállyal kivonulna a szociális ellátásából – új keletű szóhasználattal élve a gondoskodáspolitikából –, de még csak azt sem, hogy a korábbiaknál hátrébb lépne. Inkább a 13 évvel ezelőtt megkezdett paradigmaváltás sajátos megnyilvánulásáról beszélhetünk.
Kiszervezett szolgáltatások
Ennek a szemléletnek a fő jellemzője, hogy az állam kiszervezi a szociális feladatokat az egyházaknak, amelyek ezért pluszfinanszírozásban részesülnek. E törekvésnek megfelelően már a tavalyi törvénymódosítást megelőzően jelentős szerepet vállaltak az egyházak, gondoskodtak a gyermekvédelemtől a fogyatékossággal élők ellátásán keresztül az idősellátásig. Azt, hogy mit is jelent mindez a számok szintjén, Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár fejtette ki a Magyar Nemzetnek július végén adott interjújában: „a szociális, gyermekvédelmi szolgáltatások több mint ötven százalékát egyházi fenntartók működtetik, az állam és az önkormányzatok húsz-húsz százalékot látnak el, a civilek pedig tíz százalékot tartanak fenn. A magyar rendszerben fontos, hogy az állam minden szereplőnek ad pénzügyi támogatást. (...) A gyermekvédelem területén a legnagyobb az egyházi jelenlét (75 százalékos), a nevelőszülői hálózatokat pedig csak egyházi és civil fenntartók viszik. Az egész területről elmondható, hogy százezer ember dolgozik a gondoskodáspolitikában. Közülük 20–21 ezer ember olyan állami alkalmazott, aki jellemzően a nehezebb feladatokat látja el, nagy intézményekben, pszichiátriai betegekkel, szenvedélybetegekkel, súlyos fogyatékkal élőkkel”.
• Mely szociális szolgáltatásokat és hova szervezett ki az állam az elmúlt években?
• Szakmailag indokolható-e a szociálpolitika kifejezés lecserélése gondoskodáspolitikára?
• Mely társadalmi csoportot célozzák a szociális jellegű intézkedések?
• Milyen lehetőségeik vannak a leginkább kiszolgáltatottaknak?
• Az Orbán-kormányok szociálpolitikája alapján milyen szerepet szán az állam a gyermekeknek?
A teljes cikket a Magyar Hang hetilap szeptember 22-én megjelent, 2023/38. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
