Hangzatos politikusi nyilatkozatok, bizonyos szakterületek államosítása, a humán erőforrást érintő jogszabályváltozások, valamint az ezek nyomán kialakult zűrzavar, ellátási problémák és a kiskapuk tágra nyitása – egyelőre ezek a legfőbb eredményei a magán- és a közegészségügy szétválasztására tett kormányzati lépéseknek.
Míg egy-egy szolgáltatás állami monopóliummá tételéhez elegendő a politikai elhatározás és a nem kevés közpénz – ahogy ezt láthattuk a reprodukciós eljárások államosításakor, és már előkészítési fázisban van a laborvizsgálatok vagy a képalkotó diagnosztika területén –, a munkaerő-gazdálkodás jóval kényesebb terület. Ennek okai közismertek: orvosból, de különösen jól képzett ápolóból súlyos hiány van, a fizetések és úgy általában a munkafeltételek pedig jellemzően sokkal rosszabbak az állami ellátórendszerben, mint a magánegészségügyben vagy épp külföldön. Így tehát a kormányzat azon célkitűzése, hogy a közellátásban szolgáló egészségügyisek csakis alkalmazottként vállaljanak munkát, aligha megvalósítható. Különösen nem parancsuralmi eszközökkel.
• Az elvi tilalom ellenére milyen jogi kiskapu teszi lehetővé az állami rendszerben dolgozó orvosok számára, hogy magánpraxist vigyenek?
• Mennyire elterjedt a jelenség?
• Mi ezzel a baj?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap január 25-ig kapható 2024/3. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
