A dekonstrukció kihívásai szabad levegőn

Idestova fél éve élünk falun. (Egy kedves barát, kolléga, ha nem sértődik meg e jelzőn, így írná: fél év faun.) A legmeglepőbb, hogy lényegében észrevétlen volt a változás. A jóba könnyű beleszokni, igaz. Pusztán helyrajzi kérdés, de talán az volt a legszokatlanabb, hogy amikor ügyet intézni mentem Tapolcára (húsz perc, vonattal még kevesebb), nem egy alagút fémborításos falát bámultam, vagy fém-üveg irodaházak nyomasztó tömegét, hanem a tanúhegyeket körben a tájban.

Illetve dehogy! Nemrég látott napvilágot, hogy geológiai értelemben e hegyek nem is tanúhegyek, ha jól értem, azzal a nagyjából 5 millió évvel nem tudnak elszámolni, ami a Pannon-beltó 8,5 millió évvel ezelőtti visszavonulása és az ő 3,5 millió év előtti létrejöttük között történt. Azaz sosem látták a Pannon-beltó eredeti felszíni magasságát. Szomorú dolog néha a tudomány. Leszámol a megnyugtató mítoszokkal. Lett is vita és felháborodás az interneten.

Végül is környezetünkkel együtt azok vagyunk, amit megkonstruálnak, leírnak nekünk. Azoknak hisszük magunk, ha tetszik, azok lehetünk, s talán vagyunk is, hunok, szkíták és avarok, amíg valaki elénk nem tárja perdöntő cáfolatait. A Badacsony pedig, mintha csak Jacques Derridát olvasott volna, három és fél millió éve szótlanul és beletörődően dekonstruálódik a tájban. Örök változása szabad szemmel persze csak az évszakok, időjárási állapotok okozta csalóka változásokban megfigyelhető, hol kucsmás, ködsapkás vadász képében dereng elő, hol ragyogó, terrakotta színű, lusta, alkonyt bámuló vadmacskaként (lám, Jókai húsz oldalt, Petőfi egész verset szentelt volna neki, névátvitelből én beérem ennyivel), s egykedvűen nézi, ahogy mi magunk is beleváltozunk a pusztulásba. Marad csak hegy, a tanúskodásról szívesen lemond. De történt ennél fájóbb is, teste, anyaga a bazalt sem bazalt többé, geokémiailag köve csak bazaltos, esetleg alkáli bazaltos lehet. A táj egészen átíródott egy pillanat alatt. Anyaga, múltja, jellege, minden megváltozott, mióta itt lakunk.