Három évvel a mianmari államcsíny után egyre sötétebb jövőt jósolnak a katonai juntának azok a szakértők, akik már múlt év októberében figyelmeztettek, hogy a szövetkező ellenzéki fegyveres csoportok óriási veszélyt jelenthetnek Min Aung Hlaing rendszerére. Azonban a puccsistáknak nem csak a hazai fegyveres ellenállás miatt van okuk aggódni: a nemzetközi kapcsolatok elvágásával egyre inkább egyedül marad a hatalmat bitorló hadsereg – már ami megmaradt belőle.
A mianmari puccsistáknak persze már a hatalomra lépésük első napjától kezdve sem volt könnyű dolguk. Emlékezetes: a 2021. február 2-i államcsínyt azért hajtotta végre a hadsereg, mert Aun Szú Kji pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) toronymagasan nyerte meg a választásokat az előző évben, miközben a hadsereg támogatását élvező Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Pártja (USDP) mindössze 33 mandátumot kapott a 476 fős mianmari parlamentben. A hadsereg vezetése azonban képtelen volt belenyugodni a vereségébe, ezért puccshoz folyamodott. A hatalmat Min Aung Hlaing, a hadsereg főparancsnoka vette át, akit hamarosan nyugdíjba küldtek volna, azonban ő a puccsal előre menekült, hogy a katonaság megtarthassa kiváltságait. Az eseményeket tömeges tüntetések követték, ezért a junta kegyetlen megtorlásba kezdett, ami rengeteg emberéletet követelt. Az ellenállás fő ereje ekkor még a Polgári Ellenállási Mozgalom volt, azonban idővel egyre nagyobb szerepet kaptak azok az etnikai csoportok, amelyek olykor egész területeket vontak az ellenőrzésük alá. Habár a hadsereg három éve azon dolgozik, hogy felszámolja a fegyveres ellenállást, ez a mai napig nem sikerült – olyannyira, hogy az ellenzékiek októberben megindították az ún. 1027-es hadműveletet, ami nem várt eredményeket hozott.
Hogy a mianmari puccsisták nincsenek a helyzet magaslatán, persze korántsem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a hadsereg létszáma mostanra 150 ezer főre apadt, amiből nagyjából 70 ezerre tehető a fegyveres katonák száma. Az 53 millió fős lakossággal bíró délkelet-ázsiai országban ez a szám természetesen elégtelen még a rendfenntartáshoz is, nem is beszélve a fegyveres lázadások elfojtásáról. A junta ezért az elmúlt időszakban lázas toborzásba kezdett, azonban a kényszerrel toborzott újoncokban aligha teng túl a motiváció, hogy megvédjék Min Aung Hlaing rezsimjét. A Három Testvériség Szövetség – ezt a nevet viseli a három ellenzéki csoportból álló koalíció – mostanra kiemelkedő eredményeket tudhat a magáénak: az 1027-es hadművelet során 30 várost és több mint 400 katonai pozíciót foglaltak el. Ráadásul a hadseregnek egyre több katonája adja meg magát a lázadóknak, amit ugyan a puccsista vezetés szigorú börtönbüntetésekkel megpróbált akadályozni, ez azonban jól láthatóan nem vezetett sikerre. Habár a junta továbbra is ellenőrzi az ország légterét, ez a fölény egyre inkább veszélybe kerül, ugyanis a fegyveres ellenzéknek már a légierő egyik gépét is le sikerült lőniük.
Ám ennél is vészjóslóbb, hogy az ellenzéki erőknek az utóbbi hónapokban ellenőrzésük alá sikerült vonniuk számos területet az indiai és a kínai határ mentén, de a thai határ közelében is elfoglaltak egy várost. Noha a szakértők azzal számolnak, hogy a sarokba szorított junta egyre inkább a légi erejére fog hagyatkozni, azzal ők is tisztában vannak, hogy egy fegyveres felkelést nem lehet a levegőből elfojtani. Mivel idegen állam beavatkozása valószínűtlen, a junta most kénytelen Oroszországban bízni, hogy további fegyverszállítmányokkal látja el a vezetést. Emlékeztetőül: múlt évben nem csak arról érkeztek hírek, hogy Oroszország modern fegyverekkel látta el a puccsistákat, hanem arról is, hogy azok viszonzásul 120 milliméteres aknavető-lőszereket küldtek az oroszoknak, akik ezeket Ukrajnában vetették be. Az orosz fegyveres támogatás azonban aligha lesz elegendő a mianmari hadseregnek, hogy elfojtsa a lázadást, mivel mostanra a puccsisták vezetése szembe került a mianmari társadalom összes csoportjával.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/5. számában jelent meg február 2-án.
