Csalás vagy tévedés – a szavazatszámlálásról

Nézem a főpolgármester-választás körül zajló eseményeket – már majdnem hercehurcát írtam –, és előjött bennem néhány, nem is olyan régi emlék. Már a kétezres években közel két évtizedig voltam egy kisváros egyik választási körzete szavazatszámláló bizottságának az elnöke, így tökéletesen tisztában vagyok, miként zajlik egy ilyen vasárnap; mert hogy én belülről éltem át mindezt nem egyszer és nem is kétszer. Tudom, miként zajlanak az események, mire kell a legjobban odafigyelni, és azt is, ha némi konfliktus támad – szerencsére kevés ilyen fordult elő –, akkor hogy kell azt a legegyszerűbben és leggyorsabban megoldani. De tudok még valamit: azt, hogy egy ilyen nap embertelen is tud lenni. Minden alkalommal egy általános iskolában kaptunk helyet, ahol bőségesen álltak a rendelkezésünkre üres termek, magyarán helyszűkére soha nem kellett panaszkodnunk. Gondolom, azzal viszont mindenki tisztában van, hogy az iskolákra nem a klimatizált állapotok a jellemzők, így, ha olyan időszakban volt a választás, szenvedtünk a kánikulától – vagy a sarkig tárt ablakok miatti huzattól. Szeretném mindjárt az elején megjegyezni, hogy az ilyen körülmények igencsak befolyással vannak az ember szellemi és egyúttal fizikai teljesítőképességére.

Indítás reggel 5 után, vagyis a korán kelés szükségszerű. Az emberben ilyenkor óhatatlanul is van némi feszültség, vagyis nem biztos, hogy alaposan ki tudja aludni magát előző éjszaka. Aztán megkezdődik az egész napos robot az este 7 órai zárásig. Volt úgy, hogy minden választási párt küldött megfigyelőt, ebből következően elég sokan voltunk, így egymást váltva tudtunk néha lazítani, amire nagy szükségünk volt. Monoton, unalmas meló, óhatatlan a figyelem lankadása, aminek szükségszerű következménye egy-egy becsúszó hiba. Hogy ezt a minimálisra csökkentsük – utólag már bevallhatom –, ügyeskedtünk.