Háromnapos

Évente egyszer utazhat, uram – mondja a fáradt tekintetű ügyintéző hölgy az utazási irodában. Vagy idén egy háromnapos bécsi társasútra, vagy bead egy turistaútlevél-kérelmet, akkor meg nem mehet Bécsbe. Fontolóra veszem. Ez a háromnapos, ez új lehetőség. Annak idején, a nyolcvanas évek vége felé kezdődött a nagy politikai változás, próbáltuk érteni, a kórházban, ahol dolgozom, a párttitkár kollega privát megsúgta, több taggyűlés nem lesz, megüzenték fentről.

Maradok tervemnél. Bécsben megveszem majd azt a csoda remek kétkazettás magnót meg egy erősítőt, körülnézek valami jobb ruhaboltban, van kettő is, ahol magyar a főnök, ott adnak kedvezményt, mint a Balassagyarmatról elszármazott Gyarmathy igazgató úrnál a párizsi Folie Bergére revüszínházban, elég a kasszánál annyit mondani, je suis Hongrois, ingyen beengednek. Színpompás műsor, félmeztelen táncosnők, flitter, ragyogás. Nehogy valami nejlonszálas inget vegyél! – figyelmeztet anyám, az volt pár éve a szenzáció, megtévesztésig hasonlított a finompuplinra, anya azt mondta, őt azért nem lehet becsapni. Egyáltalán nem kellett vasalni, három-négy mosásig vakító fehéren világított, aztán sárga lett, mint az irigység azokban, akiknek nem volt.