
A jelenlegi egészségügyi struktúra és morál nem tartható fönt – erről beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában Molnár Zsolt aneszteziológus professzor.
A szakember kitért arra is, hogy a hálapénzt egyszer és mindenkorra ki kell gyomlálni a rendszerből, ez nagyon jó irány. Nem csak az a baj vele, hogy adózatlan bevétel, hanem hogy például lehetetlenné teszi az önzetlen szakképzést. Ugyanez a helyzet szerinte a feudális berendezkedéssel: meg kell szüntetni, hogy az állami helyek vezetői úgy tekintsenek intézményükre, embereikre, eszközeikre, mint saját tulajdonukra.
Molnár Zsoltnak egyébként éppen a szemlélete miatt kellett elmennie a Szegedi Tudományegyetem aneszteziológiai és intenzív terápiás intézetétől. – Mi nyíltan vállaltuk, hogy nem fogadunk el hálapénzt, hogy számunkra minden beteg egyforma: nálunk a saját anyám is ugyanazt az ellátást kapta, mint a mellette fekvő hajléktalan – mondta.
- Pécs, Anglia, Szeged, Poznan – hogyan alakulhat egy orvos pályája?
- Tervezi-e, hogy elhagyja az országot?
A válaszokat és a teljes interjút a Magyar Hang február 12-én megjelent, 2021/7. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!