Az akarnok magyar karmester nélkül sokkal kevesebben ismernék Bartók nevét Amerikában

Vannak nevek, amelyekkel úgy vannak nagyon sokan tisztában, hogy csak azt nem tudják, miről ismert az adott személy. Utca- és térelnevezéseknél ez gyakori: nem mindenki számára egyértelmű, ki volt Reitter Ferenc vagy épp Csonka János. Ebbe a sorba illeszkedik a hatvan éve, 1963. november 15-én elhunyt Reiner Frigyes is. Ha elkezdjük a Google-ba beírni a nevet, még a kereső is elsőként a XIV. kerületi parkot dobja fel, nem pedig a pályáját New Yorkban kiteljesítő karmestert. Frederick „Fritz” Reiner, azaz Reiner Frigyes márpedig az Egyesült Államokban is rendkívül népszerű, szerte a világban hallottak róla. Meghatározta ugyanúgy a Metropolitan és a New York-i Filharmonikusok hangzását, ahogy mondjuk Solti György vagy Ormándy Jenő.

Ha ismerjük Dohnányi Ernőt, Cziffra Györgyöt vagy Fischer Ivánt, hát illik tudni Doráti Antalról és Széll Györgyről is. Ahogy Reinerről, aki Bartók Béla utolsó pódiumszereplésének is karmestere volt 1943-ban. A művészre egyben jól ráillett az akarnok karmester toposza is, amelyről ma egyre többet beszélnek, különösen a Tár című Cate Blanchett-film bemutatása óta. Reiner valóban nehéz ember volt, aki nem viselte túl jól, ha valaki szembement vele. Kellő távolságból persze dicsérőleg is meg lehet ezt fogalmazni: megkövetelte a minőséget. A Magyar Narancs Üvöltő koponyák címmel írt nemrég a jelenségről, Solti György közismert gúnynevét emelve ki ezzel. A zenészeit leckéztető Reiner Frigyest pedig egy másik filmdráma, a Whiplash szigorú doboktatójához hasonlították. A cikk szerint a háttérben azt érdemes látnunk, hogy az európai udvari zenekaroknál a muzsikusok valóban szolgák voltak, majd később a teljhatalmú karmester jobbágyai. Esélye sem volt ebben a felosztásban, hogy egyenlőség alakuljon ki a felek között. 

• Miben volt az első Reiner Frigyes?
• Mi jellemezte a jó karmestert Reiner szerint?
• Hogyan igyekezett megszerettetni Bartókot Amerikával?