Kamu közmunka, fúró a zárban és egy újrakezdett élet

Kamu közmunka, fúró a zárban és egy újrakezdett élet

Hektor kutya és a ház, ahonnan Pomázi Gézának ki kellett költöznie (Fotó: Magyar Hang/Tompos Ádám)

Pomázi Géza néhány hete újrakezdte az életét. Ennek oka az, hogy egyik reggel arra ébredt, valaki kívülről fúrja mórahalmi szolgálati lakása zárát, majd besétál öt önmagát biztonsági őrnek és portásnak kiadó férfi. Leültek a nappaliban, és mindjárt kártyázni kezdtek. Géza nem akart velük osztozni, ezért aztán eljött gyorsan, akkor csak két váltás ruhát és a macskáját tudta magával vinni.

(…)

– 2017 decemberében költöztem be a mórahalmi ipari park egyik irodaként bejegyzett, háromszobás házába. Ezt Putnik Lázár, Újszentiván polgármestere tette lehetővé számomra, 2018 márciusában meg is kötöttük a munkaszerződésemet a Bont-ép Szociális Szövetkezettel.

A cég az újszentiváni községházára van bejelentve, Pomázi Gézának is a település egyik alkalmazottja adta át a mórahalmi ingatlan kulcsát. A később távozni kényszerülő férfinak egyébként nem ez az egyetlen kapcsolata az újszentiváni önkormányzattal: 2017-ben Putnik Lázár közölte vele, „hogy tudjon róla”, bejelentette közmunkásnak, hogy rendben legyen a társadalombiztosítása. Pomázi Géza elmondása szerint azonban „egy percig sem” végzett közmunkát, azért pénzt sem kapott.

Putnik Lázár egyébként nem először jelent be fiktíven közmunkásokat, arra is volt már példa a településen, hogy választási ellenfele Hollandiában élő és dolgozó fiának adatait továbbította a Belügyminisztérium felé, mint közfoglalkoztatásban részt vevő személyét.

A teljes riportot a Magyar Hang szeptember 3-án megjelent 2021/36. számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!