Tanársztrájk

Tanársztrájk

A 2022. január 31-i pedagógussztrájkban részt vevő intézmény (Fptó: Pedagógusok Szakszervezete)

Barátságtalan lépés volt a pedagógus-szakszervezetek részéről a hivatalos választási kampány kezdete elé időzíteni a figyelmeztető sztrájkot, majd a későbbi sztrájkot március 16-ára, vagyis a kampány forró időszakára tenni, kellemetlen helyzetbe hozva ezzel a kormányoldalt, azaz a Fidesz–KDNP-t. Kormányzati nézőpontból így néz ki a január 31-én megtartott pedagógussztrájk, nem véletlen, hogy a Fidesz közleményében a baloldal politikai akciójának minősítette azt.

Ha a tanárok ki sem látszanának a többmilliós havi fizetésükből, a nagyszerűen felszerelt iskolák sokaságából, rendszeresen mehetnének nyaralni távoli országokba, filléres kiadásnak számítana nekik komoly szakkönyvek, folyóiratok megvásárlása, akkor bizony érthető lenne ez a kormányzati nézőpont. Ehelyett tavaly maga a kormányfő ismerte be a mindössze 10 százalékos béremelés kapcsán, hogy Magyarországon alacsonyak a pedagógusbérek. Stadionépítésre és -felújításra már a NER első éveiben bőven jutott több száz milliárd forint, a tanárok fizetésének jelentős emelésére viszont már nem. Bizony, más a prioritás. Csak akkor nem érdemes háborogni a pedagógus-szakszervezetek magatartásán, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy nekik nem most, ebben a politikailag kétségkívül érzékeny időszakban jutott eszükbe először követeléseik hangoztatása, ezt már hosszú évek óta teszik.

A teljes cikket a Magyar Hang február 4-én megjelent, 2022/6. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!