Keresik a gyenge pontokat az ukránok

Keresik a gyenge pontokat az ukránok

Ukrán katonák BM-21-es Grad rakétavetővel lövik az orosz állásokat a kelet-ukrajnai Bahmut közelében húzódó fronton 2023. június 21-én (Fotó: MTI/AP/Irina Ribakova)

Egyes területeken erőink haladnak előre, más területeken pedig védik az állásaikat – ismertette a hadi helyzetet hétfő esti videóüzenetében Volodimir Zelenszkij, aki szerint ez idő alatt az oroszok nagy veszteségeket szenvedtek. Pénteken ugyanakkor az észt hírszerzés vezetője, Margo Grosberg tábornok még arról beszélt, hogy szünetelhet az ukrán ellentámadás. Szerinte jelenleg még csak az ellentámadás első fázisa zajlik, amelynek az a célja, hogy megtalálják az orosz védelmi állások gyenge pontjait. Az ukrán erőknek ugyanakkor egyelőre még nincs meg az egy a háromhoz számbeli fölénye, ami támadó műveletekhez szükséges: a két fél aránya most egy az egyhez lehet. Grosberg emellett úgy látja, hogy a következő napokban ukrán részről az orosz vonalak gyenge pontjainak szondázása zajlik majd, így nem fogunk támadást látni az elkövetkező héten.

Hogy a nagy ukrán ellentámadásnak csak a bevezető szakaszát láthatjuk, vagy Kijev szünetet tart, azon egyelőre vitáznak a szakértők, azonban mostanra egyre több jel utal arra, hogy az ukrán haderőnek már a támadás első napjaiban kiütköztek a hiányosságai. A Wall Street Journal szerint ezek közül a legfontosabb, hogy amikor az ukrán csapatok több irányban előretörtek ellentámadásuk során, nehezen tudták ellensúlyozni az orosz légi és tüzérségi fölényt, ez pedig mind délen, mind pedig keleten akadályozta támadásaikat. Az eddigi összecsapások során számos olyan videó látott napvilágot, amelyen az oroszok által indított kamikaze drónok könnyedén végeztek a levegőből az ukrán páncélosokkal, vagyis onnan, ahonnan ezek a katonai járművek a legvédtelenebbek. Az amerikai lap így arra a következtetésre jutott, hogy Oroszország kihasználta légierejét és Ukrajna korlátozott légvédelmét, hogy csapást mérjen az ukrán páncélos oszlopokra, és megállítson több támadást, amit nagyban nehezítettek az oroszok által telepített sűrű aknamezők is. Az ukrán parancsnokok ezért most igyekeznek számba venni az elmúlt két hetet, és elemzik, hogyan lehetne hatalmas veszteségek nélkül áttörni az orosz vonalakat.

• Mikor láthatunk nagyobb hadmozdulatokat az ukrán erők részéről?
• Milyen típusú támadásra lehet számítani?

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap június 23-án megjelent, 2023/25. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!