„Na?! Sikerült már a Pegasus-ügyben megtalálni a háttérben meghúzódó Gyurcsány-szálat?!”
Marabu
Bal-jobb, bal-jobb… Hát így még csak-csak halad valamelyest előre az ország. Na de szélsőbal-szélsőjobb, szélsőbal-szélsőjobb?!... Ilyen lépésekből haladás nem, hanem csak valami tántorgás lesz.
Volt egy asztal meg egy főügyészi szék. Tovább is van, mondjam még? Mondjad! Volt egy médiahatóság meg sok alapítványféleség. Tovább is van, mondjam még? Mondjad! Volt egy ellensúly meg egy fék. Tovább is van, mondjam még?
Vannak, akik a változásért mennek az utcára. Vannak, akik a változás ellen. Miért is ne, hiszen zsákutcában is lehet menetelni. Egészen a falig. Sőt, helyben járni még ott is lehet, ha tetszésünk úgy tartja, akár még díszlépésben is.
A politika bonyolult tudomány. Fel kell fogni, érdemes-e belefogni, összefogni, kell-e valamit betartani, esetleg még kitartani, netán összetartani, és hogy mikor kell belehúzni, mikor széthúzni, sőt, ha úgy adódik a helyzet, elhúzni.
Egyébként minek az a nagy választási hajcihő? Egyszerűen alapítványi formába kéne kiszervezni a miniszterelnöki posztot, mozdíthatatlanul bebetonozni a következő harminc évre, oszt jónapot.
„A zigazat, a zigazat, a hop, hop, hop!” – énekelte hajdanában-danában Nagy Feró. Persze ez még évekkel a Kossuth-díj előtt volt, amikor a fiatalos hév és a kritikus hozzáállás volt divatban. Zenében is, más műfajokban is.
„Na végre, elment! Nem kell bazsalyogni neki, meg bólogatni a nagy szeretethimnuszaira, minden visszaállhat a megszokott kerékvágásba!” „Pssszt, csendben, főnök! Az a gyanúm, hagyott hátra kémeket!”
„Hallom, a messzi nagyvilágban Eucharisztikus Kongresszus van.” „Messzi?!... A Hősök terén!” „Épp ezt mondom, valahol a messzi nagyvilágban!”
„Hogy áll a kezében az a tálca, közlegény? Mi lesz majd a valódi bevetésen? Ha ráz a gép, a végén még a nyaralni induló miniszterelnök ölébe önti azt a kávét!!!”
Kilábalásra mindig akkor merül fel az igény, amikor előtte belábalás történt. Sikeres kilábalásra pedig csak abban az esetben nyílhat remény, ha legalább a belábalást már abbahagyják.
„Augusztus húsz, Robika, az államalapítás ünnepe!” „De jó! Államot fogunk alapítani?!” „Dehogy, Robika. Már meg van alapítva, és azt ünnepeljük.” „Hááát… Pedig ahogy elnézem, talán nem ártana újraalapítani!”
„Összpontosítson a súlyos ügyekre: nézzen utána, miért hívnak Micinek egy mackót, ha egyszer fiú!” „És… És… Te jó ég! Micsoda perverzió! Egy egyedülálló öreglegény manócska örökbefogad egy árva kismalacot?”
„Megnéztem a büfében az árakat. Estig ki ne engedd a vízből a gyerekeket, apuci!” „Résen leszek, hoztam magammal botot, anyuci!”
„Príma! Ezekkel a szerény, hokedliről, kislábasból kanalazott krumplis tésztás fotókkal ellensúlyozzuk majd a fészbukon a hatvanpusztai milliárdos építkezés miatt kialakult sajtófelhajtást.”