Nem nagyon marasztalják a Fideszt az Európai Néppártban
Orbán Viktor az Európai Néppárt ülése után

Több néppárti (EPP) képviselő is megszólalt azt a levelet olvasva, amelyet Novák Katalin tett közzé vasárnap, és amelyben Orbán Viktor miniszterelnök azzal fenyegetőzik, ha szerdán elfogadják azt a módosítást, amely lehetővé tenné a fideszes tagok felfüggesztését, akkor inkább kilép a legnagyobb pártcsaládból a nagyobbik magyar kormánypárt – írja a 444.hu.

Az új szabály lényege az, hogy a frakció egyetlen szavazással akár egy teljes delegációt is felfüggeszthetne. Eddig csak egyénenként szavazhattak a frakció tagjainak sorsáról.

A módosításról a frakcióvezető Manfred Weber pénteken, egy zárt ülésen állapodott meg az EPP nemzeti delegációinak vezetőivel, de hogy hatályba is lépjen, ahhoz a Néppárt tagságának kétharmados jóváhagyására is szükség lesz a szerdai plenáris ülésen.A Politico összefoglalója szerint a Fidesz kizárását szorgalmazók most látták megfelelőnek az időpontot, hogy határozottan lépjenek. Othmar Karas osztrák EP-képviselő, aki egyben a parlament alelnöke, arról beszélt a lapnak, nem fogják hagyni, hogy Orbán zsarolja őket, és a tervek szerint haladnak előre a szabálymódosítással. Dennis Radtke CDU-képviselő pedig egy Twitter-posztban utalt arra, hogy ha a Fidesz menni akar, ugyan miért tartóztatnák őket.

Egyre közelebb a kenyértörés a Néppárt és a Fidesz között
Magyar Hang

Egyre közelebb a kenyértörés a Néppárt és a Fidesz között

Már két éve, hogy felfüggesztették a Fidesz tagságát.