Földön ülve vagy térdelve kellett volna hallgatni a műszakvezetőt az iváncsai akkugyárban
Az SK On Hungary iváncsai akkumulátorgyára (Fotó: Magyar Hang/Grimm Balázs)

A földön ülni, térdelni vagy guggolni kellett volna a dolgozóknak a műszakvezető beszéde alatt az iváncsai akkumulátorgyárban, ahol „kézzel-lábbal” kommunikálnak egymással a koreaiak, magyarok, vietnámiak, ukránok és kirgizek – az RTL Házon kívül című műsorának a gyár két dolgozója beszélt arc és név nélkül a mindennapokról.

Azt mesélték, nagyon szigorú biztonsági előírások vannak, főleg arra figyelnek, hogy semmi ne szivárogjon ki a gyárból. Például odabent minden papír fémszálas, vagyis kifelé becsipog az ellenőrzésen, a telefonoknak pedig le van takarva a kamerája. Kifelé a biztonsági szolgálat minden egyes telefont ellenőriz. Hogyha hiányzik róla a matrica, akkor a telefont vizsgálatnak vetik alá, és jegyzőkönyv készül az esetről – említette egyikük. Egy ott dolgozó menedzser szerint például ha valakinek kifelé e-mailt szeretnének küldeni, ahhoz külön engedélyt kell kérni.

„Pár hete jött egy olyan intézkedés, hogy műszak kezdete előtt gyülekeznünk kellett volna a folyosón, és az összes operátornak le kellett volna ülnie a földre, vagy aki nem akar leülni, az le is térdelhetett volna a földre, és úgy kellett volna végighallgatni a műszakvezetőnek a beszédét” – mondta az egyik dolgozó. Ezen nagyon felháborodtak, sokan fölmentek a HR-osztályra, így az utasítást visszavonták. Megalázónak érezték, hogy így kellett volna végighallgatniuk a műszakvezetőt – miközben Koreában a térdelés valóban nagyon megalázó, az ülés éppen hogy jót jelent.

Iváncsai akkugyár: „Meg kéne tanulni külföldiül”
Grimm Balázs

Iváncsai akkugyár: „Meg kéne tanulni külföldiül”

Ázsiai éttermek és a világ legkülönbözőbb nációi lepték el az eldugott községet, melynek lakói félnek és elégedetlenek, és ami jó eséllyel Guinness-rekorder. Riport.