
Őrizetbe vették az orosz rendvédelmi szervek pénteken Igor Sztrelkovot, valódi nevén Igor Girkint, az orosz katonai hírszerzés ezredesét, aki 2014 után vált ismertté mint a szakadár Donyecki Népköztársaság „védelmi minisztere” – közölték a rendvédelmi szervek és Girkin ügyvédje, Alekszandr Molohov az RBK orosz hírportál beszámolója szerint.
A rendvédelmi szervek munkatársai helyi idő szerint dél körül vitték el Girkint moszkvai otthonából, a nyomozók pedig házkutatást tartottak. A férfi felesége, Miroszlava Reginszkaja a Telegramon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy nem volt otthon, amikor a nyomozók megérkeztek. „Barátaitól sikerült megtudnom, hogy a férjemet az Oroszországi Föderáció büntető törvénykönyvének 282. cikke alapján felbujtással vádolják” – írta Reginszkaja.
Az MTI által is idézett orosz cikkely büntetni rendeli egyebek mellett a média vagy az internet felhasználásával szélsőséges cselekmények elkövetésére való felbujtást, amiért akár öt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható – mutatott rá a RIA Novosztyi orosz hírportál.
Girkint pénteken bíróság elé állították Moszkvában, hogy döntsenek fogva tartása körülményeiről. A vád képviselői a férfi letartóztatásának elrendelését kezdeményezték a bíróságon.
Igor Girkin 2014-ben a donyecki szakadárok egyik vezetője volt – számos harci cselekményben vett részt a Donyec-medencében –, még abban az évben, augusztus 14-én azonban eltávolították a „védelmi miniszteri” posztról, majd visszatért Oroszországba – emlékeztetett az RBK. Tavaly azonban, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát, ismét feltűnt a Donyec-medencében.
Girkin nyilatkozataiban támogatta Oroszország Ukrajna elleni háborúját, viszont bírálta a moszkvai vezetést, a védelmi minisztériumot, Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnököt és a Wagner csoport alapítóját, Jevgenyij Prigozsint is. Távollétében Girkint életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a hágai kerületi bíróság, mert felelősnek találták a malajziai utasszállító repülőgép Donyeck fölötti lelövéséért 2014 augusztusában. A férfi nem vett részt a bírósági tárgyalásokon, és kategorikusan tagadta bűnösségét.
Nemrég Reptér című külpolitikai műsorunkban is beszélgettünk Oroszországról a Prigozsin-féle lázadás után, így arról is, mire érdemes figyelni az orosz, illetve az oroszok által annektált szakadár területek katonai vezetőivel kapcsolatban. A teljes adást, alább tudják meghallgatni: