Fura dolog olyan régi könyvet recenzálni, ami azóta a polcomon van, hogy az eszemet tudom. Mert David Attenborough Élet a Földön című könyve (ami az azonos című televíziós sorozat alapján íródott) bizony klasszikus, ahogy maga az író is kitörölhetetlen és örökkévaló szerepet játszik a természet és a tévénéző közemberek közötti híd felépítésében. Mielőtt kezembe vettem volna az Élet a Földön új és átdolgozott kiadását, levettem a polcról a régit, amely már 1990-es magyar kiadásakor is elavult volt némileg. Az eredeti brit megjelenést és a sorozatot ugyanis Charles Darwin 170. születésnapjára időzítették 1979-ben.
Ez a 11 éves késedelem furcsa mód akkor még nem érződött igazán soknak. Az akkori kiadásban szereplő ismeretek – legalábbis az olvasók nagyon nagy része számára – frissnek hathattak, és a tudomány sem hagyta le akkor még őket. Egyszerűen a XX. században lassabb volt a haladás. Noha Attenborough 1990-ben már az Élet-sorozat két másik tagján, az 1984-ben bemutatott Élő bolygó, és az akkoriban vetített Az élet megpróbáltatásai című sorozatokon is túl volt, az Élet a Földön őrizte megkérdőjelezhetetlen kiindulópont-szerepét – és őrzi a mai napig.
Visszatekintve Attenborough fő művére, Az Élet-trilógiára (amely utána még sok újabb sorozattal egészült ki: A madarak élete, Az emlősök élete, Élet hidegvérrel stb.), rendkívül átgondoltnak és logikusnak tűnik az életmű szerkezete. Az Élet a Földön mindennek a kezdete: bemutatja a bolygó élővilágának változatosságát az evolúció folyamatán keresztül. A változatosság aspektusait pedig a későbbi sorozatok fejtik ki részletesen. Minthogy az evolúció a sorozat és a könyv kerettörténete, ez a mű avult el leginkább a megjelenése óta eltelt több mint negyven évben. Ez természetesen korántsem Attenborough hibája, hiszen ki vádolhatná azzal, hogy nem szerepeltetett a könyvben olyan felfedezéseket, amelyek eléréséhez olyan vizsgálati módszerek szükségeltettek, amelyek 1979-ben még nem is léteztek?
Tehát frissítésre volt szükség, ami főként Matthey Cobbnak, a Manchesteri Egyetem professzorának köszönhető; ő átfésülte a könyvet, kigyomlált belőle sok elméletet, ami at 19 70-es évek vége óta megdőlt, és leginkább masszívan molekuláris genetikai alapokra helyezte az evolúció könyvben szereplő bemutatását. A madarak például átkerültek a dinoszauruszokhoz, mert ott a helyük. Ma már tudjuk, hogy sok dinoszaurusz is tollas volt, a mai madarak pedig egyszerűen nem különböznek annyira tőlük, hogy indokolt lenne külön nagy rendszertani csoportba sorolni őket.
Jelentős változtatáson esett át az ember evolúciójával kapcsolatos fejezet is. A hetvenes években még élénk vita folyt az antropológusok között arról, hogy minden egyes ember Afrikából származik-e vagy a Föld különböző pontjain egyszerre alakultak ki embercsoportok, amelyek aztán keveredtek egymással. Ma már tudjuk, hogy az első verzió a helyes: minden ma élő ember ősei Afrikából áramlottak ki, és hódították meg a bolygót. Attenborough pechére az 1979-es kiadásban még a másik lehetőség felé hajlott (ami akkoriban nem volt hiba, csak nem jött be).
Az 1990-es kiadásban például ez áll a Homo erectusról: „Hogy Afrikából vándorolt-e át Ázsiába, vagy hogy az ottani emberek egy ázsiai majomember leszármazottjai-e, az még mindig olyan kérdés, amelynek megválaszolásához nincs elegendő bizonyítékunk.” Már a majomember kifejezés is olyan archaikusnak hat ma, hogy nem kétséges: a frissítés időszerű volt már. De sok más felfedezés is szerepel immáron a könyvben, például a gyeniszovai és a neandervölgyi ember, valamint a modern ember intim kapcsolatairól, ami tetten érhető saját génállományunkban is.
Attenborough, akit az Egyesült Királyságban csak „nemzeti kincsnek” neveznek, továbbra is az egész emberiség kincse. Egyetlen generációt sem szabad megfosztani attól az élménytől, hogy ő meséljen nekik a természetről. Erre való ez a könyv.
David Attenborough: Élet a Földön. Ford.: Makovecz Benjamin. Park Könyvkiadó, 2021. 5900 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/16. számában jelent meg, április 16-án.