Eperszezon

Kóstolja csak meg! Tessék, vegyen belőle! – ugrik vissza a pult mögé a csikkjét gyorsan a szemetesbe pöckölő kofaasszony, akitől rendszeresen vásárolok a szombati termelői piacon. Nem érzek késztetést, hogy vegyek, egyelőre a látvánnyal is beérem, ámulva nézem a földieper-szerű földi epreket. Nem akkorák, mint egy marhaszív, nem halványrózsaszínűek, mint a hasadó hajnal és halmokban sem állnak. Pontosan akkorák, mint egy földi eper, érett földieper-színük van, és az illatuk is a földi epreket idézi meg.

– Eeez? Nincs permetezve! – harsan fel Irénke és a babakocsijában békésen pogácsát nyammogó fiam felé bök. – Az én unokám is pont ilyen idős. Csak egy kicsit több. Nekem az a gyerek mindenem, de odahaza minálunk azt is hagyom, hogy behasaljon az ágyásba, és úgy, a tőről egye le.

Nagyszerű. Szeretnék megszólalni. Szeretném megkérdezni, hogy mennyiért adja, vagy más módon jelezni, hogy komolyan érdekel az epre, de mire levegőt veszek, elkéstem.