A klasszikus

Különös dolog történt. Az utóbbi időben sokat olvasok, volt már szó erről többször, ám néha megfeneklek a sűrű szövegek tengerében. Ilyen esetekben olyasmihez muszáj folyamodnom, amivel garantáltan elbánok egykettőre, maximális élvezetek közepette, és ez lendületet ad minden máshoz is. Így nyúltam a napokban Rejtő Jenőhöz, nem először, nyilván nem is utoljára. Az elátkozott partot és a Három testőr Afrikában-t helyeztem el a terítékemen, és bár utóbbi fogyasztása közben olykor az idősödő Koncz Gábor, illetve Nyertes Zsuzsa is eszembe jutott futólag – mint Csülök és Yvonne Duron; azt az évtizedekkel ezelőtti merényletet soha nem bocsátom meg a Postabanknak –, összességében sűrű nevetgélések közepette abszolváltam sebesen a két kötetet.

Majd egymás mellé fektettem ezeket a viharvert példányokat, és készítettem róluk egy fényképet, amelyet jó szokásom szerint az „olvassatokmindennap” taggel ellátva publikáltam az Instagram-profilomon. Szégyen, nem szégyen, van ilyenem, hiába birtokolja egy ideje ezt a platformot is a sunyi Zuckerberg-univerzum, úgy érzem, itt még nekem is szabad like-okra vadásznom. Mentségemre szóljon, hogy háromszáz alatt van az ún. követőim száma, azoké pedig, akikre én vagyok kíváncsi, a húszat sem éri el. Egyszóval a legkevésbé sem török infuenszeri babérokra, hajlott koromra való tekintettel durva is lenne, magamról például talán egy fotót publikáltam az elmúlt évben, az is 1984-ben készült. Hogy jól sikerült, ahhoz, mondjuk, kétség sem férhet.