Szó sincs róla, hogy történelmünk legnagyobb pillanatai forradalmaink és szabadságharcaink lettek volna. Ugyan már, hősiesek voltak (hát persze), de elbukott mindegyik. A magyar történelem legnagyobb pillanata ezzel szemben a kiegyezés volt.
Gazda Albert
A magyarságban mostanában azt nem bírom a leginkább, hogy milyen nyomorultul hőbörgős lett. Megvannak rá az okai is tán, méltatlankodhatna a magyarság, ha vitába bonyolódnánk, mindazonáltal ettől még nem lesz jobb senkinek.
Hát így lesz vízszintes az ember. Lustaságból, restségből, észre sem veszi, és kész.
A Platon Karataevben az a legjobb, hogy természetes. A helyén van benne minden, vagyis minden jól van úgy, ahogyan van. Nincs máz, flikkflakk, tupír, semmi se kevés, semmi se sok.
A legnagyobb gasztronómiai élménnyel Nyíregyházán szembesültem ezen a szóban forgó tavaszon. Ami ráadásul egyszerre régi és új. A Cvekedliben.
Elment a kedvem Amerikától. Mondjuk, nem hiszem, hogy Amerika összedől emiatt, vagy mély depresszióba zuhan, és elalvás előtt lucskosra sírja a párnáját.
Ennek a háborúnak is, pont úgy, mint az ezt megelőző összes többinek, egyszer vége lesz, és kezdődik egy másik élet. Nem én állítom ezt, csak ismételgetem néha, magamban, hátha elhiszem.
Milyen érdekes, hogy a XX. század végének és a XXI. elejének egyik legfontosabb magyar kulturális jelensége, Cseh Tamás a szerzőtársaival együtt a minimum kettővel utána következő nemzedék fogékony egyedeire is alapvető hatással tud lenni.
A birodalom végnapjaiban az üzemanyag lett a leghiánycikkebb hiánycikk odaát, karöltve a cigarettával, a sörrel, a vodkával, a hússal, a tejtermékekkel és így tovább. Benzin tényleg nem volt sehol.
A speciális balansz a múlté Munkácson. Hogy a városban három évtizede uralkodó klánnak mi volt a célja a villámgyorsan szárba szökkentett kezdeményezéssel, azt hetek múltán sem könnyű megfejteni.
Több mint harminc év után nem muszáj finomkodni tovább, miért ne lenne rögzíthető: ha Kárpátalja elátkozott hely, akkor Ukrajna százszorosan is elátkozott ország, nincs mit remélni tőle, és reménykedni sincs miben.
Kozma Endrének hála ismertem meg Sebő Ferencet. Nyilván tudtam azelőtt is, hogy van egy ilyen ember, csakhogy nem különösebben kedveltem a népzenét, még nem sejthettem, hogy a népdalok szövegeinél sűrűbb és mélyebb dalszövegek nemigen vannak.