Jó év volt, mikor születtem én, volt krumpli és kenyér, és mindenki örült nekem, így kezdődik a Frontátvonulás című (legendás, na jó, melyik nem az) Cseh–Bereményi-lemez (egyik) legerősebb dala. Ez a dal az egyik csúcspontja az ötödéves zenés SZFE-sek (Novák–Selmeczi-osztály) vadonatfriss, márciusban bemutatott előadásának is. Ilyen csúcspontból persze nem egy van, hiszen az alapanyag sem szűkölködik kulminációs momentumokban. A Jó év voltot egyfajta kánonban énekli a csapat, szépen szól, borzongatóan, hangyák mászkálnak a hátakon, tegyék bátran, ez a dolguk.
Egy-két évvel ezelőtt talán még gyanakodva ültem volna be egy ilyesmire vagy ehhez hasonlóra. Szobrot ugyan nem építettem neki (a valóságos Gellért térit ne is feszegessük, jegyzem meg zárójelben), de hajlamos voltam úgy vélekedni, hogy Cseh Tamást képtelenség reprodukálni. Hogy nem működhetnek a dalok a gitárja, a játéka, a hunyorgása, a keze, az arca, a testtartása, az egyebek nélkül. Ebben végül is igazam van, senki sem lehet csehtamásabb Cseh Tamásnál, megpróbálni sem érdemes a csehtamáskodást, még a tributeozós kísérleteknek sincs értelme.
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
