A tartalom ugyanaz, mint az átkos szocializmusban

A város egyetlen vállalata voltunk, ahol nem működött KISZ-bizottság. Pártbizottság természetesen igen, anélkül nem létezhetett egyetlen cég sem, de a KISZ valami oknál fogva elfelejtődött. Egyszerűen nem foglalkoztunk vele, senkit nem érdekelt. Viszont élénken foglalkoztatta ez a kérdés a városi KISZ- és MSZMP-bizottságot, akiknek csípte a szemét ez a hiány; ezért – talán felsőbb utasításra vagy épp a statisztika javítása érdekében – elkezdtek érdeklődni, majd szép lassan nyomást gyakorolni a főnökünkre. Őt egyáltalán nem érdekelte a politika, munkamániás volt, aminek közülünk nem mindenki örült felhőtlenül. Amikor beindult az agitálás, nyomták a propagandát százhússzal, behívott néhányunkat. – Mi a franc van ezzel a KISZ-üggyel? – kérdezte, de mi csak vonogattuk a vállunkat. – Csináljatok már valamit, baromira unom már a folyamatos csesztetést! – Ezzel részéről lezártnak tekintette az ügyet.

Na, ilyen korábban úgysem volt még, KISZ-bizottság a cégünknél! Összehívtuk a korunkbelieket, elmondtuk, hogy mi itt most KISZ-bizottságosdit játszunk, ha valaki esetleg nem tudná. Megalakultunk, megválasztottuk a háromtagú vezetőséget, én is belekerültem. Látszott mindenkin, hogy teljesen súlytalan számukra a kérdés, ha ezt akarja a főnökség, hát legyen! Úgysem szükséges hozzá semmi más, csak jól kell adminisztrálni, hogy a statisztika szépen mutasson, ki a franc foglalkozik ennél többet vele? Ha KISZ kell, hát legyen KISZ! De mi hárman nem úsztuk meg ennyivel, beiskoláztak bennünket. Egyhetes, bentlakásos KISZ-táborba kellett mennünk, amit, ha jól emlékszem, továbbképzésnek hívtak. Nem igazán tudtuk fölfogni, miként lehet bennünket tovább képezni, amikor ezen a vonalon abszolút nulláról indultunk, de sebaj! Az a hír járta, hogy az ilyen összejövetelek hatalmas bulik szoktak lenni, így egyáltalán nem bántuk a dolgot.