„Az emberek azt érzik, hogy itt valami nem stimmel a bányával”

Rudolftelep romos bányairodája előtt szürke fémlapokból felhúzott kerítés húzódik. A helyenként borostyánnal benőtt, csúf takarás felett kamionok és fekete törmeléket szállító rozsdás munkagépek látszanak, mögülük lánccsörgés, kutyaugatás, gépzúgás és munkásviccek hallatszanak ki. Borsodban vagyunk, annak is olyan részén, ahol a településeket a szénbányászat hozta létre és tartotta életben az errefelé százszor elátkozott rendszerváltásig – vagy éppen az ezredfordulóig.

– Az emberek azt érzik, hogy itt valami nem stimmel a bányával – jegyzi meg nyilatkozónk, aki névtelenséget kér, amivel nincs egyedül a faluban. Azzal mindenesetre nem tesszük felismerhetővé, ha leírjuk, hogy valaha az ő szülei is a bánya alkalmazottai voltak, ezt ugyanis szinte minden „rudolfi” elmondhatja magáról. A rudolftelepi bányában folyik a munka, ez tény, de szinte teljes egészében a bányásztelepülés lakosainak tudta és közreműködése nélkül. Jól mutatja ezt, hogy egy olyan közösségben, ahol mindent áthat a bányásznosztalgia, senki nem tudja megmondani pontosan, „mikor nyitott újra a rudolftelepi bányatelep.” Volt, aki négy-öt hónapról beszélt, de akadt, aki hat-hét évről. Mindenesetre a felhúzott szemöldök, a kacsintások, a sejtelmes mosolyok árulkodóbbak voltak, mint a konkrét válaszok, amelyek inkább tippek.

• Mi köze a gombatermesztésnek a rudolfi szénhez?
• Hogyan épült le a szénbányászat a településen?
• Bánya működik Rudolftelepen, vagy kutatóállomás?

A teljes cikket a Magyar Hang hetilap 2024/2 számában találja. Vegye meg január 18-ig kapható nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!