Birkákról

Meghalt a birka. Tudom, tudom, megdöglött, elpusztult, kimúlt, de igazából meghalt – két hete írtam róla, hogy kukoricaásás közben nézett engem a szomszédból, én néztem őt a szomszédban, aztán adtam neki enni így, a drótkerítésen át, ezzel megpecsételődött a kapcsolatunk, már jó értelemben, mert nehéz sorsú jószág volt, fűnyírónak vették, de nem törődtek vele, és a gyom nem nőtt úgy, mint az étvágya, szóval ha meglátott vagy engem, vagy a vidéki vendéglátómat, rögvest keservesen bégetett, és hát ki tud ennek ellenállni – tudom, tudom, nejlonparasztság.

Magyar Hang Plusz

Semmi

Ami van, az van, meg kell oldani és túl kell élni, errefelé ez az évezredes tapasztalás.

Szenet pakolunk. „Szenet.” Gyerekkori élményeim vannak Sátoraljaújhelyről, amikor ősszel még muraközi lovak húzta szekerek hordták púpos halmokban városszerte, amúgy azóta tartok a lovaktól, mert egyszer…, erről majd máskor. Na, az a szén szén volt, emberfejnyi, kékesen csillogó fekete rögök, néha panaszkodtak is a népek, hogy jó-jó, mert fűt rendesen, de úgy kell feldarabolni, az se kis munka ám.