Félig fekve várok egy nagy fa tövében. Elbújtam. Mantrailinges keresőkutyával kutatnak utánam az erdőben. Lehetnék öngyilkosjelölt, aki begyógyszerezte magát, és lelépett otthonról, lehetnék demens nyugdíjas, aki egy szál papucsban indult útnak a gyerekeihez. Sok mindenki lehetnék. Egy gyakorlaton veszek részt, a parkolóban hagytam szagmintának a sapkámat, most fő a fejem, mert fázik. Szeti, a beagle fajtájú kutya és gazdája, Kollár Bea, a Mantrailing Akadémia Alapítvány kiképzője adott negyedórányi időt eltűnni, azután elindultak a nyomomban.
Feszült csend, amit szerencsére a szemközti hegyoldalban kiránduló társaság neszezése megtör. Ha akarnék, akkor most tudnék segítségért kiáltani – állapítom meg. A jelek szerint túl jól sikerül beleélnem magam a helyzetbe. Azután valahány perc múlva, örökkévalóságnak tűnik, neszezést hallok. Látom a hegyoldalból, hogy Szeti és kísérete lent csörtet az avarban.
A mantrailing és a nyomkövetés nem úgy áll összefüggésben, mint a tisztasági menedzser és a takarító, előbbiek között valós különbség van.
• Mik ezek a különbségek?
• Mik a szépségei a mantrilingnek?
• Miért űzik ezt mind többen az országban?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
