„Kétségtelenül büszke felírás, mert autóbusszal csak a világvárosok dicsekedhetnek”

Mi lett volna, ha Arany János megéri a nyolcvanas éveit is? Bár a költőre úgy tekintünk, mint aki eljutott a békés időskorig, valójában halálakor is mindössze hatvanöt volt. Ha a századforduló is életben találja, Epilógus című verséhez új élményt írhatott volna hozzá. „Az életet már megjártam. / Többnyire csak gyalog jártam, / Gyalog bizon'... / Legfölebb ha omnibuszon” – olvassuk az említett költeményben. Ez a fajta omnibusz akkor még ló vontatta járművet jelentett, amellyel akár már fiatalkorában megismerkedhetett. A legrégebbi tömegközlekedési eszköz már Arany születése után jött létre. Az első pestit Kratochwill János vendéglős 1832-ben üzemelte be, természetesen kávéházai között.

Az 1820-as évektől kezdve a lóvasút is terjedni kezdett, de az elektromossággal működő járművekre még várni kellett. Arany csupán néhány évvel maradt le az első, 1887-es fővárosi villamosvonalról. Haladjunk viszont még néhány évet, hogy elérjünk 1903-ig. Szintén jelentős évforduló ez, melyet viszont csak később láthattunk igazán. Százhúsz éve, 1903. június 8-án kérvényezte ugyanis Bene Gyuláné, hogy autóbuszt indítson a miskolci és diósgyőri városháza között. Ezzel ő vált az elsővé, aki menetrend szerinti, városok közti autóbuszjáratot indított Magyarországon. Csak épp az embereket ez kevéssé tartotta lázban, ők ugyanis még mindig inkább a villamos bűvöletében éltek. A városi közlekedést illetően utóbbi volt az elsődleges, így amikor 1900-ban megpróbálkoztak a fővárosi Kígyó tér (mai Ferenciek tere) és a Köztemető között egy buszjárattal, az érdeklődés hiányában hamar leállt. A napi egy-két utasért igazán felesleges volt útnak indulni.

• Hány megállója volt az első menetrend szerinti magyar autóbuszjáratnak?
• Hogyan lopta el a vélt elsőséget Arad?
• Milyen problémákat tapasztaltak a századeleji tömegközlekedésben?