Irány a ring

Irány a ring

Fotó: Unsplash

Mielőtt belefognék aktuális mondandómba, előre kell bocsátanom, hogy aligha vagyok átlagos-tipikus tévénéző: a két nagy csatorna több mint húsz évvel ezelőtt elvesztett, amikor az első VV és BB kedvcsináló előzeteseivel éppen nem kedvet, hanem mérhetetlen ellenszenvet csináltak műsoraikhoz. Úgyhogy egyike vagyok azon keveseknek, akik nemcsak mondják, hogy egyetlen részt sem láttak Majkából, Pongóból, de még Győzikéből vagy a halas tortából sem. Amióta kábelen jön a műsor, és be lehet állítani az úgynevezett kedvenc adókat, azóta nálunk a menüben a sport-, film- és ismeretterjesztő csatornák mellett meg sem jelenik az RTL és a TV2. Így talán érthető és hihető, hogy csak onnan értesültem a legutóbbi „csodaprodukcióról”, amikor újsághír lett a médiahatóság bokszműsort sújtó többszöri büntetése.

Valamikor régen még csodálkoztam, hogy mi mindent lehet eladni a nézőknek és a hirdetőknek, de idővel megértettem, hogy mindig van lejjebb. Ennek a lefelé tartó spirálnak csak epizódja, hogy tömegek élvezik, amint ökölvívásban kevéssé jártas, nem is különösebben edzett, de ismertséget hajhászó akárkik, vélhetően jó pénzért püfölik egymást. Siralmas, de a csatornának nyilván hozza a kellő profitot. Így aztán abban sem látok semmi meglepőt, ha a legfőbb vetélytárs egy hasonló műsor indítását fontolgatja: ami az egyiknek bevált, az jó lesz a másiknak is. Tapasztalhatjuk évek óta. Az talán elsőre meghökkentő lehet, hogy a fideszes propaganda-tv a kiszivárgott vagy kiszivárogtatott hírek szerint fideszes figurák ökölharcával kívánna minél nagyobb nézettséget generálni. Persze erre is akad magyarázat, akár kettő is:

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!