„Jó lenne, ha kicsit lazulna”

Tizenöt év után otthagyta a Bartók rádiót Bősze Ádám, a csatorna egyik legismertebb műsorvezetője, aki sajátos riporteri stílusával műfajt teremtett, bizonyítva, hogy a komolyzenéről is lehet humorosan és könnyedén beszélni.

– Nemrég vezetett utoljára műsort a Bartók rádióban. A hallgató önnel kapcsolatos egyik legfeltűnőbb emléke alighanem az az átélés és szenvedély, amellyel a zenéről beszél. Honnan származik ez a komolyzene-szeretet?
– Tizenhat éves koromig alapvetően punkzenét hallgattam. De volt egy osztálytársam, akitől elirigyeltem, hogy van egy gitárja, amelyen klasszikus muzsikát játszott. A komolyzene hamar az ujja köré csavart – nem mondom tehát, hogy egyenes pálya repített a komolyzene felé, de végül ez lett az a közeg, amelyben elkezdtem mozogni. Ez persze az ezzel kapcsolatos, kitartó szenvedélyességre nem lenne magyarázat. Egyszer volt egy kiégés közeli időszakom. Épp New Yorkban voltam, ahol találkoztam egy emberrel, aki évtizedek óta közvetítette a Metropolitanben előadott operákat. Kérdeztem tőle, hogyan tud hatvanadszorra is ugyanolyan lelkesedéssel beszélni a Rigolettóról, hogyhogy nem unt bele. Elmesélte, hogy gyerekkorában, amikor a szüleivel utazott az autójukban, hallott a rádióban egy műsorvezetőt, aki hallatlan lelkesedéssel beszélt operákról, klasszikus művekről. Eldöntötte, hogy ilyen szakmát szeretne ő is. Azóta, mondta, ha elkedvetlenedik, mindig arra gondol, hány fiatal ember vagy felnőtt hallgatja őt, akik közül ha csak egy is akad, akinek a sorsát a zene felé fordítja, már megéri nem kedvetlennek lenni. Ha olykor elkámpicsorodtam, én is mindig erre gondoltam, de ez nem gyakran fordult elő, mert nekem ez a hobbim is, rajongok a zenéért, szeretek zenéről olvasni.

A magyar komolyzenei élet nagyon sznob struktúra, jó lenne, ha kicsit lazulna eresztékeiben, és emberközelibb lenne. Kevésbé hiszek abban, hogy a szomorú arccal muzsikáló frakkos úriemberek sokáig fenn tudják tartani ezt a közeget – erről is beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában Bősze Ádám. A Bartók rádió egyik legismertebb műsorvezetője tizenöt év után hagyta ott a csatornát.

Kitért arra is, hogy tizenhat éves koráig alapvetően punkzenét hallgatott, de volt egy osztálytársa, akitől elirigyelte, hogy van egy gitárja, amelyen klasszikus muzsikát játszott. – A komolyzene hamar az ujja köré csavart – mesélte, kitérve arra, hogy ő maga is zenél, „de mindenki köszönje meg, hogy csak magának”.

• Honnan származik ez a komolyzene-szeretet?
• Milyenek voltak a környezete reakciói sajátos műsorvezetési stílusa hallatán?
• Hogy látja: a klasszikus zene mindenkié?
• Mihez kezd most?