Itt alapvetően nem megtorlásról van szó. Mostantól visszavonhatatlan a felismerés, hogy egy olyan ideológiával, amelynek alap chartája Izrael megsemmisítését és minden zsidó meggyilkolását tűzi ki célként, nem lehet kiegyezni – fejtette ki a Hamász Izrael elleni terrorakciójának várható hatásairól a Magyar Hangnak adott interjújában Köves Slomó.
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbiját arról is kérdeztük, mi a véleménye Lázár János Horthy Miklóst dicsőítő kijelentéseiről, illetve a kormány kettősbeszédéről. – Szerte a világon – és különösen Magyarországon – a politikai kommunikációban egyre kevésbé fontos szempont a koherencia – fogalmazott. Hangsúlyozta továbbá, hogy egy vezető attól lesz államférfi, hogy a saját érdekei elé helyezi az állam és annak minden polgárának érdekét, ám Horthyról, mint a magyar zsidóság nagyobb részéről hallgatásával lemondó kormányzóról, ez nem mondható el.
• Kifejezi a kormány tagjai felé ellenvetését a fel-felbukkanó Horthy-nosztalgiával és a zsidóságot sértő jelenségekkel kapcsolatban?
• Valóban kevesebb-e a konfliktus az EMIH és a Mazsihisz között azóta, hogy Grósz Andort választották utóbbi szervezet elnökévé?
• Hogy fest az EMIH gazdálkodása?
• Napirenden van az ortodoxok beolvadása az EMIH-be?
• A Krím-félsziget megszállását követően a térségben megkezdődött az orosz Chábád közösségszervező munkája, mennyire tartja szerencsésnek, hogy a háborút kihasználva terjeszkedik az egyház?
• Miről volt szó a Netanjahu elnökkel való nyári találkozóján?
• Mi a helyzet a Sorsok Házával?
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!