„Én vagyok a Kiscipó, lisztből sütött nagyanyó, engem nem esz meg senki, mert elgurulok, így ni!” Ekkor szembejött vele Róka Koma.
Marabu
Van, ahol elég kijelenteni, hogy sikerült a tripla szaltó, van, ahol sajnos meg is kell ugrani, hogy elhiggye a publikum.
Rájöttem a rációra, Aranka! Minél ramatyabb az egészségügyi ellátás, annál kevesebb migráns akar idejönni hozzánk!
Ha a riasztócsengő megszólalása jelzi, hogy összeomlott az oktatási rendszer...
Itt hamarosan új Nemzeti Kulturális Centrum épül.
A legbiztonságosabb, ha eleve a gondolkodást tiltjuk be.
Műpártolói körökben Picasso kék korszaka is elég híres volt, viszont hozzátennénk, ő legalább üres vásznat kent össze kékkel.
Türelem, kicsit még mindig összébb kell húznunk a nadrágszíjat, ennek a szegény nemzeti tőkésosztálynak még sehogy sem sikerült a saját lábára állnia.
Fú, Magyarország már olyan jól teljesít, hogy kezdünk kicsit szédülni.
A vidámságért meg kell dolgozni. Egy kis mosoly a családtagoknak, szomszédoknak. Ha már jól begyakoroltuk, mosolyogjunk munkatársakra.
A pénznek nincs szaga, mondta még régen egy magas pozíciójú politikai vezető. A sok pénzt gyűjtögető magas pozíciójú politikai vezetőnek viszont már van.
Ki figyel már arra, hogyan is vélekedett annak idején Márai.
Nap mint nap: pesszimista lelkek, pesszimista körülmények, pesszimista történelmi helyzetek, pesszimista reflexek, optimista csakazértisek.
Az a szép zöld gyep! Az tud nekünk nagyon hiányozni. Az. A gyep.
„Valljuk az elesettek és szegények megsegítését”