Kamala Harris: Csak előre

Kamala Harris: Csak előre

Kamala Harris amerikai alelnök a Demokrata Párt elnökjelöltje köszönti támogatóit. 
(Forrás: MTI/EPA/Justin Lane)

Fotó: JUSTIN LANE

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Elfogadta Kamala Harris a Demokrata Párt chicagói jelölőgyűlésének utolsó napján tartott beszédében az elnökjelöltséget. 

Nagybeszédet tartott Kamala Harris a Demokrata Párt chicagói jelölőgyűlésének utolsó napján, amelyben leszögezte, hogy – idézzük – nem megyünk hátra. 

Elemzők rámutatnak arra, hogy beszédében Kamala Harris most először említette az úgynevezett Project2025 cselekvési tervet, amit sokan Trump republikánus elnökjelölt személyéhez és konzervatív szervezetekhez kötnek, azt állítva, hogy ez lenne az alapja Donald Trump győzelme esetén az elnöki teendőinek. Ez sokakat megrémített, vannak, akik úgy vélik, hogy a terv a dz amerikai demokrácia alapjait kezdi ki. Nem véletlen, hogy az utóbbi időszakban Donald Trump elkezdett elhatárolódni a javaslatoktól. Erre utalt Kamala Harris azzal a kijelentésével, nem megyünk hátra, álláspontja szerint ugyanis a terv megvalósításával Donald Trump a múltba repítené vissza az Amerikai Egyesült Államokat. Ő viszont inkább előre menne, igaz, csak hogy felidézzünk egy áthallást, a Fidesz választási szologenjável ellentétben erről nem a paradicsom jutott eszébe.  

Harris felidézte a jelölőgyűlésen korábban felszólaló Michelle Obamát is annál a résznél, ahol édesanyjáról, a 19 éves korában az Egyesült Államokba emigrált rákkutatóról, Shyamala Gopalan Harrisről azt mondta: úgy nevelte őket, hogy ha valami méltatlanság éri őket, akkor ne panaszkodjanak, hanem tegyenek ellene valamit. E ponton hivatkozott Michelle Obamára, aki szionte jelmondattá tette ezt a kifejezést a jelölőgyűlésének tartott beszédében: „Do something!”. 

Harris sokat beszélt ügyészi munkájáról, leszögezve, hogy „egész életemben egyetlen ügyfelem volt, a nép”. Elnökként is az a célja, hogy „a megosztottságon és a cinizmuson túllépve [...] minden amerikai elnöke legyek, a hazát a párt és önmagam fölé helyezve”.

Ugyanakkor leszögezte, hogy „Donald Trump ugyan komolytalan ember, de komoly következményei lesznek, ha ő kerül a Fehér Házba”. (...) „Képzeljék el Donald Trumpot védőkorlátok nélkül” – mondta.

Harris programelemeket ismertetve a középosztály felemelését ígérte, majd jól célzottan beszélt az abortusz problémájáról s, azt állítva, hogy a republikánusok „az eszüket vesztették” a kérdésben. A bevándorlásról azt mondta, „elnökként vissza fogom hozni a kétpárti határbiztonsági javaslatot, és alá is fogom írni, ha megszavazzák”.

Ezután egy Európában is kimeltt figyelmet érő kijelentés is elhangzott tőle, így: dolgozni fog, hogy az amerikai legyen a világ legerősebb, „leghalálosabb hadereje”, s ki fog állni Ukrajna és a NATO-szövetségesek mellett. Gáza kapcsán arról beszélt, hogy Izraelnek joga van megvédenie önmagát, és elnökként garantálni fogja, hogy meg is tudja védeni magát a Hamász terrorcsoport ellen, ugyanakkor azért is dolgozni fog, hogy Gáza lakóinak se kelljen szenvedniük, és a palesztin nép is megvalósíthassa álmát az önrendelkezésről.

„Mi vagyunk a világtörténelem legnagyszerűbb demokráciájának örökösei. Fel kell nőnünk ehhez a pillanathoz” – szögezte le beszéde végén. 

 

Címkék: Trump, Chicago, Harris