
Bár két rendezvényt betiltott a rendőrség Budapesten az úgynevezett becsület napja kapcsán, egy harmadikat megtarthatnak február 8-án, a Városmajorban – tudta meg a Népszava.
A BRFK tájékoztatása szerint Budapest rendőrfőkapitánya megtiltotta azt a gyűlést, amit egy magánszemély a XII. kerületi Csaba u. 5. szám alatti parkba (Városmajor) február 8-ra jelentett be. A nem megnevezett bejelentő felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. A Fővárosi Törvényszék a felülvizsgálati kérelmet alaposnak találta, a tiltó határozatot hatályon kívül helyezte, amellyel szemben további jogorvoslatnak helye nincs: „ezen döntés alapján a rendezvény megtartható”.
Kitörés: a hallgatás hagyománya | Magyar HangA Fővárosi Törvényszék a rendőrségi tiltás hatályon kívül helyezésekor arra jutott, hogy a BRFK a „rendezvény előzetes megtiltásához szükséges törvényi feltételek körét illetően adós maradt egyes feltételek alátámasztásával”. A bíróság ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az ítélet „nem jelenti a bejelentett rendezvény engedélyezését, csak a támadott rendőrségi határozat jogszerűsége kérdésében való állásfoglalást”.
Vagyis – szűri le a konklúziót a lap – rendőrség és bíróság a másikra hárítja a felelősséget, miközben fajvédő szervezetek törvényesen vonulnak közterületen. Ugyanakkor a Népszava idézi a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) álláspontját is, mely szerint előre vélelmezett cselekményekre hivatkozva jogszerűen nem lehet betiltani az eseményt.
Eredetileg arról szóltak a hírek, hogy két rendezvényt próbáltak bejelenteni szélsőjobboldali csoportok az 1945-ös budapesti kitörés évfordulójára, vagyis az úgynevezett becsület napjára, a rendőrség viszont mindkét rendezvényt betiltotta. A Mérce vasárnapi cikke szerint először még tavaly decemberben próbáltak bejelenteni egy vonulást a Clark Ádám térről a Kapisztrán térre, majd később, miután ezt a rendőrség nem engedélyezte, még egyszer megpróbáltak egy vonulás nélküli eseményt szervezni a Kapisztrán térre.