Bőven értékén alul sajátítaná ki az egykori állami gazdaság tehenészetét a szegedi önkormányzat, amely a területet az épülő BYD-gyárnak adja majd tovább. Az Átlátszó cikke szerint a város alig 60 millió forintot adna a 14 hektáros területért a jelenlegi tulajdonos Szegedfish Kft.-nek, úgy, hogy az arra jelzáloghitelt bejegyző bank szerint az legalább 400 milliót ér.
A cég jogi képviselője azt mondta a lapnak, a város a terület kisajátításánál közérdekre hivatkozik, de azt nem mondták meg, mi ez a közérdek. Hozzátette, hogy bár ők többször is próbáltak az önkormányzattal egyezkedni, de nem hallgatták meg őket.
Az Átlátszó cikke szerint nem ez az első olyan eset, amikor az önkormányzat földeket sajátít ki a város mellett épülő kínai autógyár miatt – ráadásul korábban az is kiderítették, hogy több esetben az önkormányzat 17-szer többet kap a földekért, mint amennyiért azokat megvette a gazdáktól. A gyár épülése miatt a város a Pick Zrt. földjeit is kisajátította, azokért 72 millió forintos hektáronkénti árat fizetett, míg a szántókért csak 3-4 milliót kínált. A bíróság egyébként több értékbecslésről kimondta, hogy „a megelőző eljárásban kirendelt szakértő szakvéleményét kizárólag olyan értékadatokra alapította, amelyek felhasználása szakértői törvénybe ütközik”.