Tömegkatasztrófa történt Guinea második legnépesebb városában, Nzérékoréban egy barátságos focimeccs közben, a hivatalos kormányzati tájékoztatás szerint legalább 56-an meghaltak, köztük gyerekek is.
A helyi focicsapat csapott össze Labé csapatával egy olyan gálán, amit annak megünneplésére tartottak, hogy az ideiglenes elnöki címet viselő Mamady Doumbouya diktátor három éve hajtott végre sikeres puccsot Alpha Condé elnök ellen.
A tragédia előzménye az volt, hogy a vendégszurkolók egy ideje már tüntettek a bírói ítéletek ellen, ám a végén már elszabadultak az indulatok, s köveket kezdtek dobálni, majd berohantak a pályára. Meg nem erősített hírek szerint a rendőrök erre könnygázzal reagáltak, mire a tömeg menekülni kezdett a dugig megtelt stadionból. Minden valószínűség szerint a tömegben sokan egymást taposhatták halálra, amikor az emberek áradata menekülés közben falba vagy más fizikai akadályba ütközött.
Egy, az AP hírügynökségnek nyilatkozó helyi orvos szerint a város kórházában „holttestek feküdtek egymás mellett, ameddig a szem ellát. A hullaház teljesen megtelt”. Egy, a BBC-nek nyilatkozó helyi újságíró szerint a környéken korlátozták az intertelérést, a sebesülteket kezelő kórházat pedig rendőrök zárták le, oda csak az egészségügyi dolgozókat engedik be.